Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

IV. Miscellanea - Gyárfás Győzőné: Adatok Bartók Béla életútjához személyes emiékék alapján. (Bartók Béla születésének 80. évfordulójára.)

terhes lett számára. Éppen ezért érdekes, milyen szívesen csinálta a ze­nei nevelésnek egy másik módját. Rákoskeresztúri tartózkodásom alatt mintegy kikapcsolódásképpen szívesen játszott esténként meghitt kör­ben, akár éjfélig. A műsort maga állította össze, s ha a mű elhangzása után kérdeztünk valamit, boldogan, csillogó szemmel magyarázott. Sa­ját műveit ritkán mutatta meg. Márta asszony akkor másolta a Fából faragott partitúráját, s ha akadt kérdezni valója, eljátszotta azt a részt, s esetleg egy-két apróságot, ami az nap jutott eszébe, de ezekről komo­lyan nem magyarázott, mert valószínűleg még éretlennek tartott rá, amiben nyilván igaza is volt. A háború beálltával megszakadt a kapcsolatunk. Művészi nagy­ságának méltatását elvégezték már erre hivatottak. De ha szerény em­lékeimmel hozzájárulhattam a Bartók-portré kiegészítéséhez, elérték céljukat. Ember volt és magyar a szó legnemesebb értelmében, s én különösen büszke vagyok arra, hogy ismerhettem. .662

Next

/
Thumbnails
Contents