Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

IV. Miscellanea - Berzy András: Rudnay Gyula elfeledett írása

RUDNAY GYULA ELFELEDETT ÍRÁSA Rudnay alábbi néhánysoros művészetelmélete a harmincas évek elején megjelenő tiszavirágéletű folyóiratok egyikében — a Riportban jelent meg, amely egy-két szám után megszűnt. Azért is adunk nagyobb nyilvánosságot ennek az írásnak, hogy Rudnay esztétikai nézeteinek egyik jellemző dokumentumát megmentsük az elkallódástól. Rudnay itt kifejtett nézeteiben helytálló az a gondolat, hogy a művészetben nagy szerepe van az érzelmek mélységének és nagyságának, hogy az esztétikai tükrözés emocionális jellegű, az eszme mindig érzelmekkel átszőtt, hogy a spekuláció, az okoskodás ellensége a művészetnek. Egyetértünk abban is, hogy a művészi megformálás harc az anyaggal, de ebből a küzdelemből, a valóságos tény és az esztétikai transzpozíció párharcából az értelem ellenőrző szerepét kiiktatni nem lehet, mert ez az érzelem abszolutizálásához vezet. Már pedig intellektus nélkül nincs alkotás, az értelem a rendező, a formáló elv és erő s az érzelem mélysége és nagysága, a művészi imagináció és ízlés a tudat szárnyait feloldva élettel és forrósággal telíti az alkotást s mindezek művészi ötvöződése együttesen adja a művészet varázsát és erejét. A magyar művészet útja A magyar művészet útja, — ha magyar volt, -— eddig is érzelmeken alapult lelki út volt. Az érzelmek megmozdulása, felfokozása, majd kirobbanása nélkül nincs művészi tevékenység. Gondolkodó, mérlegelő, megállapító, a rideg ész alapján álló alkotó művészet nem más, mint — az értelem meddő vágya a művészetek felé. A művészetet a felfokozott érzelem boldogsága, vagy boldogtalansága szüli. A közbeeső részt az értelem, a mérlegelés uralja — két külön világ, — törvényszerű emberi össze tartozósággal, — örök harc — az értelem és az érzelem harca. Nem az értelem, de az érzelem; nem az értelem műveltség, de az érzelmek mélysége, nagysága, lehet csak minden művészet alapja... Az országút poros csavargója, kint, a „nagy szabadságban", ha felvirágozza magát s vidáman nézi a kék eget, benső, szent érzelmekkel közelebb áll a művészet nagy igazságaihoz, mint a megnyúlt, szétterült koponyájú, a nagy ismeretek súlya alatt roskadó gondolkodó. A művészetek legmélyebb értelméhez, céljához, az emberiség örök boldogságvágyához, gondolatokkal soha; csak érzelmek mélységein és tisztaságán keresztül juthatunk el. Sarkalatos tétel. A magyar művészet egyetlen, mindig jól rezonáló alapja. — elmúlt nagy magyar életünk, — boldog vagy tragikus kitől töttségei vei s jelenünk összefoglaló életérzéseivel. Ezen az alapon épülhet csak a magyar lelkiség kifejező, teremtő ereje, mint művészetképző, alkotó erő. S továbbmenőleg: az érzelmi alapból kigyúlt villámlás, mint meglátás s annak lázas összefogása — formába kényszerítés jó vagy rossz eszközökkel, — de mindenkor lényegre menőleg, magyar művészetünk jellemvonása... az Űt. Én arról beszélek, amiért az ember teremtődött s ti válaszoltok nekem az eszetekkel s műveltségetekkel; ezért sem lehet veletek művészetről beszélni. Mert „amit Isten a bölcsek előtt elrejtett, a gyermekek előtt kinyilatkoztatja." Ezért vagyok én az okoskodásoknak ellensége a művészetben. Ti csak menjetek. Szüljétek továbbra is a századok borzalmait. Lehet, hogy még sokszor veletek kell pusztulnunk. Egy azonban biztos: — a végén, az első Ádám tisztasága, — a művészetek szépsége, nemeslelkűsége tartja meg a világot az Életnek. Rudnay Gyula, festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára Közli: Berzy András .663