Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

IV. Miscellanea - Gyárfás Győzőné: Adatok Bartók Béla életútjához személyes emiékék alapján. (Bartók Béla születésének 80. évfordulójára.)

magábazárkózás gyermekkorából maradt meg. Még kis gyermek korában valami csúnya kiütés éktelenítette el az arcát évekig. Ha látogatok jöttek, a kis fiú a kályha mögé bújt, s csak ha már csendes lett a ház, lehetett őt rejtekhelyéről előcsalogatni. Ez a félénkség idegen emberekkel szemben élete végéig megmaradt nála. Soha társaságba nem járt, csak bizalmas barátait látogatta, ha tudta, hogy nem lesz más vendég. Kivételt csak azzal a néhány tudós és művész emberrel tett, akiknek műveit nagyra tartotta, s akiket meg akart ismerni. így egyszer életében találkozott Ady Endrével, akinek nagy bámulója vole, s ezért kereste vele az érintkezést. A találkozásnak nem lett folytatása. Amikor Bartókot bemutatták Adynak, Ady könnyedén megjegyezte: „Igen, Bartók . . . valahogy nagyobbnak képzeltem." „Ügy szégyeltem magam, hogy egyáltalában nem tudtam beszélni vele" — mesélte egyszer bizalmasan. „De Ady valószínűleg csak a magasságra gondolt" — mondtam én. Bartók szomorúan nézett maga elé. „Lehet — mondta vegre csendesen —, de én nem így éreztem." Ugyanez a szűkszavú ember, aki idegen társaságban (ha véletlenül belecseppent) órákig is el tudott ülni anélkül, hogy egy szót is szólt volna, bizalmas körben egyszerre víg és bőbeszédű tudott lenni, mint a gyermek, ha otthon érzi magát. Apróra elmondott mindent, ami az utolsó találkozás óta történt, szerette a tréfát, aminek azonban sohasem volt bántó éle. Azt sem bánta, ha a mulatság az ő rovására ment. Ö maga mesélte nekem, hogy akadémiai hallgató korában Mihalovich Ödönnél, az akadémia akkori igazgatójánál megjelent egy köztiszteleten álló úr és előadta, hogy leánya és annak barátnője zeneelméletet szeretnének tanulni. Kit tudna az igazgató a fiatal zenészek közül ajánlani erre a célra? Persze nem csak az a fontos, hogy az illető értse a mesterségét, de főleg olyan embert akar, akiért az igazgató erkölcsi tekintetben is garanciát vállal, akire nyugodtan rá lehet bízn

;. két 18 éves lány tanítását. Mihalovich kicsit gondolkozott. „Volna itt egy fiatalember — mondta végre—, most végzi a zeneszerzést. Zeneszerző ugyan sohasem lesz belőle, de a szabályokat kitűnően tudja. Bartók Bélának hívják." Bartók később jó barátságba került az illető családdal, ők mondták el neki ezt az ajánlást. Ezen mindég derült, valahányszor eszébe jutott. Meghitt körben oly kedélyes tudott lenni, hogy — bar maga sohasem táncolt — hajlandó volt a társaságnak a talpalá-valót játszani. Persze az akkor divatos sláger kottája kellett ilyenkor, hiszen ő ezeket végképp nem ismerte. Eleinte ragaszkodott a hangjegyhez, s mikor a táncolók már belemelegedtek, kezdte a harmóniákat átformálni, azután a dallamot variálta, végül valami egész más kerekedett belőle, csak a tánc ritmusa maradt meg, míg azután általános derültség közben abból is mást csinált. Ilyen zenei tréfának tanuja voltam Pozsonyban (lásd Albrecht Sándor visszaemlékezéseit) és Zólyom-Radványban is. Önérzetes volt, nem tartotta magát kevesebbre senkinél, de benne volt a nagy emberek őszinte szerénysége. Irtózott az ünnepléstől, természetesnek tartotta, ha barátai szabadon kritizálják műveit, el is várta tőlük, hogy őszintén közöljék vele véleményüket. „Én így éreztem 40 659