Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A földrajzi táj dialektikus problémái

nvezetének valamennyi komponensét már nem tartalmazza, azaz: földrajzi ,,alap-specifikumát" elvesztette. A. A. Grigorjev alapelve értelmében a sivatagban külön tájnak lehet tekinteni az agyagsivatagot vagy a kősivatagot, mert ezek a sivatag fő jellemzőit a víztelenséget. az erős hőingadozást, a növénvtenyészet hiányát egyformán magukon viselik. A Grigorjev-féle alapelv merev alkalmazása mégsem oldia meg a kérdést egészen megnyugtatóan. Vannak ugyanis azonális területek a zónában, például a sivatagban az oázis, a sztyepp-övezetben egy centrális lokális sivatag stb. Az oázist és a sivatagot külön tájnak tekintjük. Ezek azonban annak a zónának, amelyben benne vannak, „valamennyi fő komponensét" éppen nem tartalmazzák, helyettük valami újat tartalmaznak. (A sztyepp-övezetben a lokális sivatag, a sivatagi zónában az oázis.) Tehát nem a zónával való azonosság, hanem éppen a különbség az, ami a szomszéd tájaktól elhatárolja és külön táji egyéniségüket megrajzolja. A „különbséggel" kapcsolatban idézzük Sz. V. Kalcsznyik tájmeghatározását : „A földrajzi táj a földfelszín egy részlete, amely más részletektől minőségileg különbözik, természetes határok övezik, és tárgyak és jelenségek összefüggő egész, egymástól kölcsönösen függő törvényszerű összessége, jelentős területen jellegzetesen jut kifejezésre és minden tekintetben elválaszthatatlanul összefügg a tájburokkal" [3], Az „összetettség", a „törvényszerűség", az „egyéniség", az „összefüggés" minden meghatározásban benne van. s természetesen sajátja ez magának a természetes tájnak is. Ugyanezt fejezik ki Teleki Pál következő szavai: „A táj — a földfelszíni élet természettől való synthesise — a természet, az élet úgy, amint van — megfigyelhető és még meg nem figyelt jelenségeivel, tulajdonságaival, —• a föld egy bizonyos pontján, területén" [4], Teleki Pál tájmeghatározásaiban az összetettség, a szintézis, a tájak dinamikája mindenkor és mindenütt plasztikus erővel domborodik ki. Ennyiben elfogadható. De nem fogadható el — akár formailag akár tartalmilag — annyiban, hogy a „földfelszíni élet" fogalmába az embert és a társadalmat sokszor „tájtényezői" minőségben foglalja bele. Sok tekintetben keveredik nála a természetes táj fogalma a gazdasági terület fogalmával (Bulla Béla „műtája"), a természeti földrajz a gazdaságival, a természeti törvényszerűség a társadalmiakkal. Egyes következtetései a földrajzi determinizmus határvonalát súrolják, azaz a tájban működő földrajzi energiák hatását a társadalomra gyakorolt hatásukban túlértékeli. Marxista felfogásunk szerint a természetes tájakat tartalmilag is el kell határolni. A gazdasági körzet és a természetes táj között a kap32' 199