Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A földrajzi táj dialektikus problémái

„Természeti földrajzi tájnak olyan genetikusan egynemű területet nevezünk, amelyet ugyanazoknak az egymással kapcsolatban lévő és egymást kölcsönösen meghatározó tényezőknek törvényszerű és tipikus ismétlődése jellemez. Ezek a tényezők: a geológiai szerkezet, a domborzat, a víz, a mikroklíma, a talaj, a növényzet és állatvilág. A földrajzi táj, fejlődésében alá van rendelve a dialektika törvényeinek, azaz miután megszületett, állandó fejlődésben, változásban van, és a fejlődése mozgató erejét a benne lévő ellentétek képezik." A helyesen fogalmazott fenti meghatározásokat mi — filozófiai értelmű megállapítással kiegészítve — a következőképpen módosítjuk: a földrajzi táj az anyagmozgásnak és a minőségileg állandóan átalakuló energiáknak sajátos helyi csoportosulása, amelyben a részek dialektikus összefüggése és belső ellentmondása meghatározott irányú fejlődést tart fenn. Mekkora a földrajzi táj A. A. Grigorjev a kérdésre válaszolva azt mondja, „a táj kiterjedése olyan nagy kell legyen, hogy maradéktalanul magában foglalja a földrajzi környezet valamennyi komponensét, amelyek az illető övezetet, területet, alzónát s általában azt a tájnál nagyobb taxonómiai egységet jellemzik, amelynek a táj alkotó része, hogy ezzel az illető övezet, terület, alzóna vagy körzet földrajzi környezetének szerkezete szemlélhetővé váljék" [2]. A. A. Grigorjev kifogásolja, hogy a tájnak, mint földrajzi individuumnak, valamely nagyobb övezettel való összefüggését — mint ahogy azt a fenti követelmény előírja —, sokan meg sem említik, nem is dolgozzák ki. E szerint Grigorjevnél fontos annak az elismerése, hogy nemcsak a tájon belül vannak kölcsönhatások, hanem a tájak és a nagyobb egységek között is kialakulnak ilyenek. Ez a körülmény a tájnak és az ennél nagyobb taxonómiai egységnek, a zónának szerves összefüggését jelenti. A földrajzi táj része a zónának, így a táj zónaalkotó elemmé válik. A kettő viszonyában az a lényeg, hogy a táj a zóna egy-egy fő jellegét magán hordozza, de ugyanakkor egyéni jellemvonásaiban térjen el ugyanazon zóna más tájaitól, legyen benne valami, másutt meg nem ismétlődő sajátos jellemvonás. A Grigorjev-féle alapelv a táj területi kiterjedését viszonylagosan határozza meg: a földrajzi táj e szerint olyan minimális terület, amely a zónának valamennyi komponensét még éppen magában foglalja. Ezen a ponton túl a táj relative oszthatatlan, ugyanis ha tovább osztanánk, akkor a tájat magában foglaló zóna egyik vagy másik jellegzetes vonása már kizáródik belőle. Az ilyen mesterséges bontásnak az eredménye már nem nevezhető tájnak, mert — ismételjük — földrajzi kör.530