Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A földrajzi táj dialektikus problémái

állatvilág, s ugyancsak az emberi tevékenység, egységes, harmonikus egészbe olvadnak, amely tipikusan ismétlődik a Föld egy bizonyos zónájának a területén." A „tipikus" ismétlődés — ugyancsak Bergnél törvényszerű ismétlődést jelent. Eltekintve attól, hogy L. Sz. Berg tájfogalmát többen kritika alá fogták és korrigálták, nézzünk meg egy idevonatkozó gyakorlati példát. Mit értünk törvényszerű ismétlődés alatt. Földünk északabbi területén adva van egy jégkorszaki hordalékból felépült domb. Tűlevelű erdő borítja, talaja podzolos. Lábait tó és mocsár Övezi. A sokféle tényező között — amelyek hatására ez az egyéni földrajzi tartalom kifejlődött — a fő szerepet a hűvösebb éghajlat és a hajdani jégtakaró játszotta. A térben tovább haladva a földrajzi tényezőknek ez a jellemző csoportosulása ismétlődik: tovább is morénadombok, tűlevelű erdők, tavak és mocsarak következnek. A tényezőknek ez a területi ismétlődése (ritmusa) hozza létre a tájat. Tovább haladtunk, de a tényezők összetétele még nem változott, még mindig ugyanabban a tájban vagyunk. Egyetlen morénadomb csak része az egész tájnak. Az erdő, a mocsár, a tó is tájelemnek nevezhető. Bármely tájelem. „elemi" voltát az összességben nyeri: a tavak, a mocsarak, az erdők és a megszokott atmoszférikus hatások összességében, térbeli és működésbeli összefüggésében. A földrajzi táj addig tart, míg jellemző tényezőinek összetétele is változatlan. Mihelyt azonban a földrajzi tényezők összetétele változik, ha elmaradnak a morénahalmok és a mélyedésekben nyugvó tavak, ha helyettük a felszín kisimul és megjelenik rajta a lösztakaró, akkor az előbbi tájat elhagytuk. A régi helyébe a tényezők új társulása, új összetétele, az eddigivel szemben új és idegen táj lépett. Ha az Alföldről elkerülünk a Dunántúlra, „megszűnik a végtelenbe vesző látóhatár, s ha fel is megyünk egy-egy dombra, hegyre, ott többnyire az erdő veszi el a kilátást. A költő nem énekli meg a róna nyomán a végtelenséget. Hegyeket, Balatont, falvakat énekel meg ... Az Alföld tanyavilága megszűnt, s a széles utcájú, szélesen és egyformán elterülő alföldi parasztváros helyett kis falvak tárulnak elénk a domborzat ráncaiban, völgyeiben vagy ,városiasabban', azaz tömörebben, emeletesebben, és a földműveléstől elszakadtabban épült városkák . . . Ha a szél fúj, nem a sík homokját fújja, hanem löszös omlásoldalakét," [1] •— írja Teleki, a tájba foglalva önkénytelenül is az emberi alkotásokat. A moszkvai földrajzi iskola a tájak „természeti potenciáljáról" is beszél, azokról a nyílt és rejtett lehetőségekről, amelyek a gazdasági kihasználás szempontjából figyelmet érdemelnek. A Szovjetunióban a tájjal kapcsolatban jelenleg a Szolncev-féle, kissé hosszadalmas definíciót fogadják el: 32 529