Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: Megjegyzések a Balaton-környéki „avarkori" települések folytonosságának kérdéséhez

csatában Léllel és Surral együtt német kézre jutott és Regensburgban felakasztották [43]. A nemzetiségi személynevekből képzett helynevek és a Bulcsúhagyomány arra vallanak, hogy a Balaton északi partján, meg az Alsó Zalamelléken egykor Bulcsú volt az úr, s hogy a magyar honfoglalók már a X. század elején megszállták ezt a vidéket. A nemzetségfő várat választott központul, amely téli szállása lehetett (a későbbi ispáni várak a X. században még nemzetségfők várai voltak). Eleinte nem a régi Mosapurc, Pribina városa, vagy a népvándorlás korban jelentős Fenékpuszta (Valcum) volt a Balaton-vidék központja — az új magyar államban az ispáni vár —, hanem Kolon, a Zala folyótól délre, Komár, Galambok táján; ezen a környéken — mint láttuk — szintén sűrű szláv lakosság élt a honfoglalás idején. A nemzetségi szállásterület Zala megyében is a nemzetségfőtől származó genus nemzetségi jogon birt eredeti birtokállományában keresendő. Egy-egy X. századi nemzetség lakterülete pedig — Győrffy György megállapítása szerint — általában egy-egy vármegyének felel meg. Mivel Holub József a zalai várispánságot úgy fogta fel, hogy az eredetileg nem volt más, mint a királyi népek, ill. birtokok összefogó szerve, s hogy a vármegyének kialakult határa nem is lett volna, tanácstalanul állapította meg: „Érdekes az a nyúlvány, amely a Balaton partján vonul végig, s amely nem a közelfekvő Veszprémhez kapcsolódott, hanem a távol fekvő Zala vármegyéhez. ..Annyival inkább feltűnő ez, mert a veszprémi püspökség és káptalan birtokában volt jórészt ez a terület, s az ő veszprémmegyei birtokaik vették minden oldalról körül" [44]. Pedig ha elfogadjuk, hogy a Bulcsú-nemzetség eredeti nemzetségi szállásterülete a Balaton északi partján a későbbi Zala megyének felel meg, azonnal feloldódik ez a látszólagos ellentmondás a Balaton fölött húzódó keskeny északi megyesávval kapcsolatban. Az ispánságok határa általában egyezik az esperességek határaival. Mivel a XI. században létesült és az 1332—37. évi pápai tizedlajstrom alapján kirajzolható zalai főesperesség is általában a megyei beosztást követte, így a XI. századi megyehatárt őrző főesperességi beosztás közvetve a Bulcsú-nemzetség eredeti szállásterületét is megőrizte számunkra. Az egyházigazgatási beosztás szerint Zala megye délnyugati része a Muraközzel a zágrábi püspökséghez tartozott, annak volt egyik főesperessége. Karácsonyi János volt az, aki hazánk Szent István-kori határaival foglalkozó tanulmányában nagy éleslátással mutatott rá arra,, hogy „új püspökségek, itt-ott új főesperességek keletkezése lakatlan területek benépesítésére mutat". Ezzel kapcsolatban észrevette azt, hogy megszállt s már betelepített területeken akkora birtoktestek, mint a XII. században beköltözött Hahót-nemből való Bánfiak hatalmas uradalmai megyénk délnyugati részében nem alakulhattak volna ki, s így ez a körülmény is világosan arra mutat, hogy Zala megyének ez a része a gyepükön túl eső gyepüelve volt, s a határok kitolásakor mint újonnan birtokba vett terület állt az uralkodó rendelkezésére [45]. .484