Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Az orosz vid-kategória kialakulásánaik kérdéséhez

a grammatikalizálódás előtti моет себя korban ugyanaz volt, mint később, а моется korában. Majd az új grammatikai eszköz jelentése kezd változni (bővül, szűkül), illetőleg a viszony jelentés kap új kifejezési formákat. T. Milevszkij „logikai—grammatikai kategóriája" — véleményünk szerint — a vid-jelentést és e jelentés grammatikai eszközökkel való kifejezésének lehetőségét jelenti csupán, az indoeurópai örökségre vonatkoztatva pedig azt, hogy azok a viszony jelentések, amelyeket a szláv nyelvek ma az aspektusrendszerrel fejeznek ki, az indoeurópai alapnyelv korából valók. Hogy ez az öröklés a differenciálódás első századaiban nem lehetett valami, a fonetikai buroktól elvonatkoztatott, nyelvi kifejezés nélküli logikai kategória, az vitathatatlan. A viszony jelentés csak a grammatikai kifejezőeszközeivel együtt kerülhetett át az indoeurópai alapnyelvből a szláv alapnyelvbe, ellenben a kifejező eszközök az idők folyamán nagy változáson mentek át: a régiek helyébe lassan újak léptek, s így alakult ki az az állapot, amelyben a jelentés azonossága, illetve hasonlósága mellett, a kifejezőeszközök teljes különbözősége állapítható meg. Hasonlóképpen nem tartjuk döntő súlyúnak V. V. Borogyics tételének alapjául szolgáló azon megállapítását sem, hogy „ténylegesen vannak esetek a nyelvben, amikor a régi alakokat átértelmezik, és így azok új tartalmat nyernek, a nyelv tehát felhasználhatja a régi formákat, új értelemmel látva el azokat, új tartalmat helyezve beléjük, vannak olyan esetek is, amikor új alakok keletkeznek, amelyek hangzásban és jelentésben egyformák, de arra nem ismer esetet a nyelv, hogy a régi tartalom kifejezésére új formákat alkotna. Az úi alak a jelentésnek mindig valamilyen változásával függ össze." Véleményünk szerint V. V. Borogyicsnak ez az elvi megállapítása sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szláv vid-rendszer eredetét az indoeurópai alapnyelvre kíséreljük meg visszavezetni. Indokolásunk a következő: Először is nem tartjuk valószínűnek, hogy a vidék indoeurópai örökségének védelmezői közt egy is akadhatna, aki azt a gondolatot, hogy a szláv vid-rendszer tartalmában indoeurópai alapnyelvi örökség, mai formarendszerében szláv továbbfejlesztés eredménye, az átfejlődés kizárásával tudná vagy merné elképzelni, tehát itt nem lehet arról szó, hogy a szláv nyelv az örökségképpen áthozott vid-jelentés kifejezésére máról holnapra, ugrásszerűen új formákat alkotott volna. Ha pedig az átfejlődés gondolatát megengedjük, sőt a kialakulás feltételének minősítjük, akkor а V. V. Borogyics éppen idézett elvi megállapítása jogosít fel és ad útmutatást a szláv vid-rendszer gyökereinek az indoeurópai alapnyelvben való keresésére. Vegyük pl. a mai francia főnév dativus esetkategóriájának kialakulását. Azoknak a viszony jelentéseknek nagy részét, amelyeket a mai francia az „a" elöljáróval fejezi ki, a latin és az indoeurópai alapnyelv a dativus esetvégződésével fejezte ki. De már a latin nyelvben is előfordult egyes igék mellett, meghatározott szószerkezetekben a dativus helyett az ad -j- acc. szerkezet, amikoris a két 457