Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

is annyira a költőről, mint inkább a prózaíróról. — Batsányi az Orczycsalád légkörében ismerkedhetett meg Bessenyei műveivel már 1733 körül. Hamarosan maga is tollat fog. Első munkája „A magyaroknak vitézsége régiek példáival megvilágosítva", 1785-ben a nemesi-nemzeti érzésvilág történetszemléletét fejezi ki. Nem eredeti a mű, erősen támaszkodik latin nyelvű jezsuita kiadványokra, de felhasználja Bessenyei egyik 1778-ban megjelent művét is. Négy részletet vesz át a Hunyadi János élete és viselt dolgai-ból. Az átvételek nyolc sortól másfél lapig terjednek. Két helyen jegyzetben jelzi is az átvételt Batsányi, az egyik helyen nagy tiszteletről és nagyrabecsülésről tanúskodó fordulattal: „Festette pedig Bessenyei Györgynek tudós és érzékeny pennája" [50]. Bessenyei filozófiai elmélkedésekkel kísérte végig szeretett és csodált hőse pályafutását és számára ezek olyan fontosak, mint maguknak az eseményeknek a leírása. Az ifjú Batsányi ezeket a reflexiókat mindenütt következetesen elhagyja. Még nem volt hozzájuk érzéke és nem is feleltek meg céljainak. Az 57—58. lapokon viszont ő maga szakítja meg forrásai anyagának menetét, és rövid áttekintést ad a magyar művelődés sorsáról, a kor nemesi szemléletének megfelelő módon. Éppen olyan hősök tetteiről beszélt, kiknek a neve sem maradt ránk, csak tetteiknek emlékezete. Az ideillesztett elmélkedés menete pedig a következő: a magyarok mindig is vitézek voltak, de elmulasztották tetteiket feljegyezni; amit tudunk őseinkről, azt is jórészt idegen történetíróknak köszönhetjük. ,,A közelebb való időkben" ugyan már több volt a békessége a magyarnak, és ,,a vérengző Mársnak veszedelmes piacáról, Apollo templomai felé is kezdettenek Őseink fordulni." De mi voltunk a kereszténységnek védelmező kapuja, újra és újra csak ki kellett szállni Marsnak mezejére, ,,a honnan ismét a nyugodalomnak s édes békességnek karjaira visszatérvén, megújították ugyan kezdett foglalatosságokat, de alig vették fel, hogy az Amuratesek, Mahometek ménkövei verték ki kezükből pennájakat." Az egész elmélkedés és folytatása is az akkori nemesi szemlélet közhelye volt. Az utolsó mondat viszont teljesen A holmi-bó\ van átvéve. A XXIX. részben (Hajdani haza) Voltaire-rel vitázik Bessenyei, ki azt írja, hogy a magyarok nem írják le tetteiket, így a világ nem is tudhat azokról. „Elfelejtette Voltér ezt írván, — teszi hozzá Bessenyei —, hogy olyan nemzetnek nem sokat lehetett írni, melynek kezéből pennáját, ha felvette, az Amuratesek, Mahometek ménkövei verték ki." — Batsányi ezen kitétel után áttér elmélkedésében Mária Terézia korára, amikor is a magyarok is úgy beléédesedtek a tanulmányokba, hogy ma már Európa legtudósabb nemzeteivel is felvehetik a versenyt. „Sőt számosan tanáltatnak már olyan elégségesen nem dícsérhetendő hazafiak is, kik nemcsak a jeles történeteket s nevezetes viselt dolgokat, hanem mindenféle tudós könyveket született nyelvünkön, annak dicsőséges gyarapodásával, igyekeznek a világ eleibe terjeszteni." Éppen ebben a műben Batsányi elsősorban éppen Bessenyeire kellett gondoljon, amikor az elégségesen nem dícsérhetendő hazafiakat emlegeti, akiknek ő is hamarosan teljes erővel és sikerrel a nyomába lép. Batsányi most következő prózai dolgozatai még néhány évig ma.379