Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

a környezet döntő hatásáról az ember fejlődésére. — 1779 első hónapjaiban Ányos konkrétabb irodalmi kérdésekről ír barátjának. Igazán sajnálhatjuk, hogy éppen ez a levél megint elveszett, vagy eddig még nem került elő. Bessenyei március 8-án kelt válaszából tudunk meg annyit, hogy Haller László Telemakhus-áról is szó eshetett Ányos levelében. Ami ennél is lényegesebb, Ányos, úgy látszik, nemzeti eposz írására ösztönözte barátját. Bessenyei felvilágosítja: ,,Kénszerítteni láttatol, hogy Magyar Vitézi dolgokról egy Poémát írjak. Késő jársz, már ezt Mátyás király győzedelmeiről megírtam, de mi haszna, ha a nemes Censura kinyomatását meg nem engedi." Bessenyei láthatólag örül, hogy irodalmi kérdésekről vitatkozhatik egy hozzáértő baráttal. Jelzi Ányosnak, hogy húsvétig néhány munkája ki fog jönni, majd újra visszatér a Haller-kérdésre. Munkamódszerére is ebben az érdekes prózai levélben tér ki: „Úgy vedd fel azonban, hogy én minden munkáimat oly sebességgel írom, mint a levelet, mert nyughatatlan vagyok, ha dolgozom. Bánom, hogy hosszas igazittatásokat nem tehetek, mert már ebben ámbár sokat próbáltam és barátimtól is kérettettem, békességes tűrésre nem hozhatom magamat, több az, hogy hibáimat látom, gyakran, melyeket mégis meghagyok. Megmondom néked, ha munkáim kijönnek, hol és melyik részbe dolgoztam igyekezettel." Most március 30-áról Ányos levelét bírjuk. Ebben a világ szépségeinek és dicsőségének múlandóságáról elmélkedik. Bizonyára nem ez a levél az, melyre Bessenyei április 25-én válaszol, hanem ismét egy közbeeső, mely elveszett. A volt testőr barátja fiatalságával hasonlítja össze az ő delelőre jutott életét s biztatja: „Élj, írj, örülj, szeress a kilenc szüzekkel, Társalkodván a szép szívű emberekkel, Nemzetednek sípját fújd te is Budáról, Mennyei hangoddal hazádnak dolgáról." Az ifjúság elvesztésén búsongó barátnak még aznap válaszol Budáról a saját bánatával, saját lázongó szívével küzdő szerzetes: Ne könyvezz, barátom, mosolygó élteden, Midőn tavasz magát rajzolta képeden. . . Igaz, lerepültél ifjúság karjáról, Hol adódat szedted Páfos oltáráról, S eltávozván bécsi sziget kert partjáról. Nem szívsz lélekzetet Phryne ajakáról. De még nemes tüzed lángal kebeledben, Febus szüzeivel mosolyog szívedben; S borostyánod addig zöldellik fejedben, Míg Ágis hívével nyögni fog versedben! Bessenyeinek éppen most nagyon jól esik a vigasztalás és a dicséret is. Elegen támadják, elég csalódásban volt része. Ányos barátsága és megértő szíve egyik legszebb, legmeghatóbb lírai megnyilatkozását fakasztja tolláról, de megint nem versben, hanem prózában! „Szívemre bocsátottam tüzedet Pál, melyet mint új Prometheus az egekből loptál, és ismét elevenségre hozattam általa. Köszönd, hogy az emberi ter.365