Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szokodi József: Revizionizmus és osztályárulás

cot. Amint látható, ez a mindenáron való apostolkodás a marxizmus legalapvetőbb tételeinek, az osztályharcnak, a forradalomnak, a proletárdiktatúrának tagadását eredményezte. Akarva-akaratlanul, elismerték és igazolták a kizsákmányolás jogfolytonosságát. E fenti eszmefuttatásból is már látszik, hogy a revizionizmus győzelme a munkásmozgalomban, egyet jelentett volna a proletáriátusnak a burzsoázia előtti kapitulációjával, a kizsákmányolásnak való teljes behódolással. Marx és Engels forradalmi politikai tevékenységük kezdetétől kérlelhetetlen harcot folytattak a különböző álszocialista irányzatok ellen. A legélesebben reagáltak minden olyan tudatos, vagy nem tudatos kísérletre, amely a proletáriátusnak a szocializmusért folytatott harcát akadályozta, vagy veszélyeztette. Engels „Az erfurti programtervezet bírálatá"-ban határozottan szembeszállt azzal az opportunista állásponttal, amely lebecsüli, semmibe veszi és végül elveti a végcélért folytatott konkrét politikai harc eszméjét és csupán a pillanatnyi érdeket hangoztatja. „A nagy, alapvető gondolatok elfelejtése a pillanatnyi napi érdekek kedvéért és a harc a pillanatnyi napi érdekekért a későbbi következmények számbavétele nélkül, ez a mozgalom jövőjének feláldozása a jelenért" — írta Engels [2]. Majd hozzátette, hogy bár mindez történhet „becsületes" elgondolásokból is, mégis opportunizmus, megalkuvás a jelennel, sőt „a becsületes elgondolásokból eredő opportunizmus minden opportunizmus közül a legveszedelmesebb" [3]. A tettetett, vagy az őszinteségből fakadó jószándék, amely egy téves eszmét igazságként hirdet, rendkívül károsan befolyásolhatja a proletáriátus jelentős rétegeit. Ezért az ellene folytatott harc sokkal nehezebb, körülményesebb, mint egy olyan politikai irányzat ellen, amely nyiltan bevallja antiszocializmusát. Marx és Engels halála után Lenin emelte magasra az opportunizmus és a revizionizmus elleni harc zászlaját. Világosan látta, hogy a revizionizmus, amely Oroszországban is jelentkezett, nem orosz specialitás, hanem nemzetközi jelenség, és ezért az ellene való harcot nemzetközi méretekben kell folytatni. Lenin már az ökonomistákkal folytatott vitájában meggyőzően bebizonyította, hogy a proletáriátus harcának a napi, azaz pusztán gazdasági érdekekre való korlátozása soha nem hozza el a munkásosztály felszabadulását, s a legjobb esetben azt eredményezheti, hogy a proletárok holnap viszonylag kedvezőbb feltételek mellett bocsáthatják áruba munkaerejüket. Lenin kíméletlenül bírálta azokat is, akik a revizionizmusnak bármiféle engedményt tettek. S a történelem őt igazolta: az elvek tekintetében bármiféle engedmény a politikai gyakorlat terén a proletáriátus osztályérdekeinek részleges, vagy teljes feladásában bosszúlja meg önmagát. A „Mi a teendő?" c. művében igen élesen bírálta B. Kricsevszkijt, az ökonomizmus egyik vezérét, aki azt igyekezett bebizonyítani, hogy a forradalmi szocialisták és a bernsteinisták is azonos osztályérdekeket képviselnek. Lenin éles határvonalat vont a munkásmozgalom forradalmi és opportunista irányzata között, bebizonyítva az op.317