Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Raisz Rózsa: Adatok Mikszáth szóláskincséhez (Néhány csoportnyelvi eredetű frazeológiai eredetű kapcsolat Mikszáth nyelvében

EAISZ RÓZSA főiskolai gyakornok: ADATOK MIKSZÁTH SZÓLÁSKINCSÉHEZ (Néhány csoportnyclvi eredetű frazeológiai kapcsolat Mikszáth nyelvében) A szólások szerepével, stilisztikai értékével foglalkozó munkák gyakran hangoztatják, hogy a frazeológiai kapcsolatokat minden nyelvi réteg, mindenféle stílus szívesen használja, [1] a tudomány nyelve is. De talán leggyakrabban és legváltozatosabban a közvetlen hatásokra törekvő élő beszéd él vele. Ezért használnak szólásokat igen gyakran az írók, ha stílusukkal ilyen hatást akarnak elérni. (Gondoljunk arra, hogy Cervantes színes beszédű hőse, Sancho Pansa a közmondások tömegét idézi beszédében.) A magyar irodalomban is azoknak az íróknak a stílusára jellemző a szólások nagyobb mérvű használata, akiknek stílusbeli eszményképük az élő beszéd szemléletessége, fordulatossága, közérthetősége. Leginkább ráillik mindez az anekdótázó Mikszáthra, akinek írásai szinte úgy hatnak, mint a társalgási köznyelv, [2] szinte a mesélő és hallgató együttlétét tételezik fel [3). Mondatainak felépítését nem a logika szigorú szabályai határozzák meg, hanem enged szertekalandozó gondolatasszociációinak, [4] ha eszébe jut, nem átall új gondolatot zárójelben, gondolatjelben bárhova beilleszteni. így tesz a szólásokkal is. Mindez csak látszólag pongyolaság, inkább pajkos összekacsintás az olvasóval, közvetlen kapcsolat teremtése, ami stílusának utánozhatatlan egyéni báját adja. Bár a frazeológiai kapcsolat nem egyéni alkotás, felhasználása mégis roppant változatos lehet, ezért kell vele foglalkozni, ha egy-egy író nyelvét vizsgáljuk. A frazeológiai kapcsolatok nem egyéni alkotások. Hogy mégis miért kell foglalkozni vele, ha egy-egy író stílusát vizsgáljuk, világos. A szó, a másik lexikológiai elem is már meglévő épülettégla, mégis kort, írót jellemez, hogy hogyan építi bele stílusába. Ha pedig így van, miért éppen az önmagában is hatásosabb szólásnak ne lenne nagyon is egyéni a felhasználása? A szólások használata minden esetben kettős tudati munkát kíván az olvasótól [5]. Egészében véve utal arra a jelentéstartalomra, amelyre értjük, eredeti, szavakban lévő jelentéstartalma pedig bizonyos kis meghökkenést, csodálkozásérzést kelt. Ez okozza élénk, humoros hatását. így van ez a köznyelvben, és még fokozottabb mértékben van így Mikszáth 287