Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: Comenius és az emberi beszédhang vizsgálata. (Adatok a beszédhang kutatásának fejlődéstörténetéhez)

Tanító: Majd megtanítlak benneteket rá! íme, már megrajzoltam, ábrázoltam, betűbe is formáltam! (s felírja az á hang betűjegyét: á). — Ha valaki közületek egy könyvben ezt a betűjegyet fogja látni, úgy hangoztassa (ahogy a varjú is szól): á, á, ál (Comenius itt azt az utasítást adja a pedagógusnak, hogy a tanulókkal kerestesse meg az élő ábécé más hangsoraiban is előforduló á hangot. Először természetesen a tanító maga mutatja meg ezeket a betűjegyeket, majd azután ad utasítást arra, hogy a tanulók önmaguk is figyeljék meg az á hangot jelölő írásjegyet: az á betűt.) Tanító: Akarjátok-e magatok is leírni ezt az írásjegyet? Tanulók: Akarjuk! Tanító: Könnyen meg fogjátok tanulni, így' — (Egy tanulót választ ki, s azt az utasítást adja, hogy a többiek is figyeljék a kihívott tanuló munkáját. Ezután a szemlélt á betű vonala körül vezeti a tanuló jobb kezének hárem ujját. Néhányszor maga a tanuló végzi el ugyanezt a műveletet, s ezután kerül a tábla elé, krétával a kezében, s megpróbálja a táblára írni az á hang írásjegyét. Az írás közben is azt az utasítást kapja a tanuló, hogy szemlélje, figyelje a bemutatott képen szereplő á betűt, állandóan mondja ki, hangoztassa a hangot is.) Ilyen módszerrel valóban kellemesen, játékosan, állandó aktív közreműködéssel tanulhatták meg a tanulók a többi betűt is. Ezen a fokon külön is ajánlja Comenius a játékosságot, a versenyszerű közreműködést. A Pampaedia hasábjain is azt propagálja, hogy a tanulók játékosan tanulják meg a betűket „nosse, pingere, et pronuntiare". A lusus alphabetariorum előírása szerint, kockákat ad a pedagógus a tanulók kezébe. Az első kockán bevésve vagy felírva vannak a magánhangzók. A kocka eldobása után a láthatóvá vált hangzót meg kell nevezni a tanulónak. A második kockára a gutturális hangokat vésik (h, ch, k, g, j). A harmadikra a labiális hangzókat [b, p, f, w (latiné vau)]. A negyedikre kerülnek a dentális és az orrhangú (narinae) hangzók jegyei (d, b, c, m, n). A kockák eldobása után a gyerekeknek jutott kockákról fel kell ismerni a mássalhangzók jegyeit, s azután hangoztatni a betűknek megfelelő hangot. Az egyenkénti dobás után komplikáltabb feladatképpen együtt gurítják a magánhangzókkal és a mássalhangzókkal teli kockákat, s így az egyes betű jegyek összeolvasását is megtanulják, gyakorolják. Ez a „gyermekkerteknek" szánt módszer Comenius Pampaediájában megfelelő komoly kifejtést kapott, példázván ezzel azt is Comenius, hogy az írás és olvasás tanítását igen komoly feladatnak és munkának tekintette. Az sem véletlen, hogy Comenius gyakran kapcsolja össze a fonetikai ismeretadást a helyesírástanítás elvi és módszertani kérdéseivel is. Különösen fontos didaktikai és módszertani szempontból egyaránt, hogy rámutatott: nem teljes a megfelelés a hang és a betű között, s hogy az írás és kiejtés között fennálló eltérésből fontos pedagógiai következtetések is adódnak. A maga korában szokatlan és egyúttal nagyon haladó lépés volt, hogy mindezt elsősorban a vulgáris nyelvek, a nemzeti nyelvek kapcsán figyelte meg: „Nulla vulgarem novimus lin279