Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: Comenius és az emberi beszédhang vizsgálata. (Adatok a beszédhang kutatásának fejlődéstörténetéhez)

nagyon hosszú kutatás és vizsgálódás folyamán született meg. Comenius különben a hangról szóló meghatározásában a megfelelő filológiai hagyományra is támaszkodott. Már Priscianus (Institutionum grammaticarum, XVIII) [41] is azt tartja, hogy a hang: „minima pars vocis compositae." Többen, így pl. J. C. Scaliger is, azt hangsúlyozzák, hogy a hang „sermonis semen", ,,pars dictionis indivisibilis" [42]. Vossius Comenius által is forrásként használt művében (Aristarchus, sive de Arte Grammatica, lib. VII.) elődeinek és kortársainak felfogásához csatlakozva, a hangban látja a nyelv legkisebb, nem elemezhető részét: „Litera est pars orationis sono indivisibilis . . . litera: pars minima dictionis ... litera indivisibile est". Már a kezdeti filológiai vizsgálódásokat is az jellemezte, hogy a hangokat, képzésüket testi szervekhez (orgánum corporeum: guttur, os, lingua) kötötték, és a hangképzés fiziológiai, anatómiai és akusztikai vonatkozásait is érintették. Már az indus filológusok is értékes megfigyeléseket rögzítettek a hangok képzésmódjáról, s megkülönböztettek gutturalis, palatalis, dentalis és labialis mássalhangzókat [43], Bár felosztásuk elég későn került az európai filológia vérkeringésébe, mégis azt állapíthatjuk meg, hogy az ő felosztásuknak megfelelő felosztási mód érvényesült a héber grammatikában, s főleg éppen e grammatikák csoportosítása nyomán a XVI. és a XVII. századi filológiában, grammatikában, illetőleg az általuk forrásul használt humanisták fonetikai jellegű műveiben (

Erasmus: De recta Latini Graecique sermonis pronuntiatione Dialógus, 1528, Lipsius: De recta pronunciatione Latinae Linguae Dialógus, 1599, J. C. Scaliger: De causis Linguae Latinae, 1540, Jos, Scaliger: Diatribe, de varia Lingu., G. J. Vossius: De arte Grammatica, 1635). Comenius az idézett forrásokat követi akkor, amikor pl. Januális Grammatikájában így osztályozza a mássalhangzókat: h, ch, g, k, seu, q, exhalantur gutture: Hinc dictae Gutturales, — I, r, j, fiunt in medio palato: hinc dicuntur Palatinae et Lingvales, — d, t, s, c, z, eliduntur dentibus: hinc dictae Dentales, v, b, p, f, elabuntur labiis: ideoque dictae Labiales . . ." Comenius tehát nem vesz tudomást azokról a bíráló megjegyzésekről (főleg Madsen kifogásaira gondolunk!), amelyek ezt a mássalhangzó csoportosítást nem tartották megfelelőnek. Madsen pl. a mássalhangzókat így osztja fel: 1. Lingualis (linguopalatina: mobilis: s. r, fixa: 1, n) (Linguodentalis: supera: t, d, infera: interior: c, h, exterior: j, g). 2. Labialis (labiodentális: v, f), (labiolabialis: coniuga: p, b, solitaria: m). Comenius a görög filológusok, grammatikusok munkáiból is bőven merítette ismereteit, főleg a hangok akusztikai vonatkozásainak feltárásában. Jól ismerte Comenius Hippokrátesz (De carnibus), de főleg Arisztotelész (De história animalium) és Galenus (De causis respirationis, Opera Omnia: IV.) fonetikai vonatkozású tanításait is. Különösen sokszor hivatkozik Galenusra. 17 260