Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Az írásjelek szerepe az általános iskolai anyanyelvi oktatásban

teszi a tanulókat arra, hogy nagyobb gondot fordítsanak fogalmazásaikban a mondathatárok pontos jelölésére" [3], De felhívja a figyelmet arra is: „Mai írásunk az írásjelek számos új változatát alkalmazza a több ponttól a kérdő- és felkiáltójelek kombinációjáig. Még ezek is gyenge jelei azonban annak az értelmi és érzelmi sokféleségnek, amelyet az élőszóval kifejezhetünk" [4], Mégis, a felmérés eredménye azt mutatja, hogy általános iskolai tanulóink még a kínálkozó lehetőséggel sem élnek. Pedig nem elég, ha el tudják határolni az egyes mondatokat egymástól: fel kell ismerniük, hogy hová, milyen írásjelet kell tenniök saját írásaikban, és látniok kell, hogy irodalmi szemelvényeikben milyen gazdag az írásjelanyag; fel kell ismerniök, hogy az írók, költők: a nyelv művészei miért azt az írásjelet alkalmazzák, ami éppen az olvasó előtt áll. Az írásjelek kifejező értékének felismerése segíti elő a kifejező olvasás kialakítását, ami a szép magyar beszédre való nevelés szempontjából fontos. Kifejező olvasásról az írásjelek szerepének ismerete nélkül nem is beszélhetünk. Kitűnő előadóművészünk, Ascher Oszkár ezzel kapcsolatban a következőket írja: ,,. . .milyen nyomorúságosan kevés az írásjelek száma a hangban kifejezhető érzelmi és értelmi jelentésük árnyalati lehetőségei mellett." — „ . . . a beszédművésznek a szegényes számú és túlmerev írásjeleket hangjának árnyaló és színező képességével végtelen számúvá kell gyarapítani!" — „. . .művészi kifejezés szempontjából az árnyalati változatok száma kimeríthetetlen" [5], — Feltétlenül törekedni kell tehát arra, hogy a számtalan változatból legalább néhányat megmutassunk általános iskolai tanulóinknak is! Sajnos, a felvételi vizsgák tapasztalatai alapján azt kell megállapítanunk, hogy a középiskolai tanulók tudása is sok kívánni valót hagy hátra ezen a téren. Csak egészen röviden szeretném érinteni ezt a kérdést. Egyik — frissen érettségizett, magyarból jó eredményt elért — felvételizőnk Eötvös József munkásságát méltatván, ezt a megállapítást tette: „írói nyelvére jellemző, hogy szeretettel ír az elnyomottakról". — Ennek a tanulónak fogalma sem volt arról, hogy az írói nyelvvel kapcsolatban milyen problémák jelentkezhetnek: mi a különbség az író témaválasztása és művészi nyelve között. — Egy másik felvételiző megállapította Adyról, hogy hangja egyéni; de hogy ez az „egyéni hang" mit jelent, miben áll, arra már nem tudott válaszolni. Pedig ezek a diákok szerették az irodalmat, hiszen irodalom szakos tanárok akartak lenni! Nyilvánvaló, hogy ha a fő kérdésekkel ennyire nincsenek tisztában, akkor mit sem tudnak olyan „lényegtelen" kérdésről, mint az interpunkció szerepe; nyilvánvaló, hogy felvételi dolgozatuk is száraz, üres, semmitmondó. — Hadd jegyezzem meg itt még azt is, hogy a Fábián— Szathmári—Terestyéni-féle egyetemi stilisztikai tankönyv sem foglalkozik ezzel a kérdéssel [6], Anyanyelvi oktatásunk tehát ezen a területen minden fokon hiányos. Az írásjelek felhasználásának tanítása pedig nem teljesen új probléma: értékes hagyományokra épülhet. Bakos József a magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténetét vizsgálva, számos adatot szolgálat az 166