Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Az írásjelek szerepe az általános iskolai anyanyelvi oktatásban

írásjelezés kérdésének felvetődésére is, már a XVII—XVIII. sz.-tól kezdve. Megállapítja, hogy „az interpunctiókról és szerepükről vallott tanításokban is sok beszédtechnikai vonatkozást találhatunk. . . Persze sok esetben egészen mechanikus utasításokat olvashatunk a megfelelő oratoriákban, szónoklattanokban (pl. a beszélő a pontnál számoljon hármat, a pontosvesszőnél kettőt, a vesszőnél pedig egyet) [7]. — 1817-ben Gáti István „Elmélkedés a magyar dialectusról" c. munkája tartalmaz jelentős észervételeket az írásjelek használatával kapcsolatban. Gáti hiányát érzi annak, hogy a beszédet mozgató lelkiállapotok, indulatok pontos érzékeltetésére „egy Nemzetnek sints jele az írásban, a kérdőn és felkiáltón kívül.'" Az értelmi és érzelmi árnyalások jelzésére szolgáló jeleket ajánl, pl. kinyílt virágot az örvendező szív, a vidám beszéd emblémájaként, a jel megfordítottja pedig jelenthetné az ellenkezőt [8]. 1831-ből a Tudományos Gyűjtemény egyik cikkíróját idézi Bakos. A cikkíró megállapítja: „Valami jegyeket kellene megállapítani, hol kell emelni, lejjebb szállítani a beszéd hangját, mit kell tűzzel, mérgesen, keményen, nyájasan stb. mondani" [9], — A későbbi évtizedekben különösen a szavalattanok szerzői emlegetik az interpunkciót. Például adja Bakos Nagy Márton szavalattanát, amelyik 1845-ben követeli „a jelek pontos megtartását, azaz a megfelelő hangsúlyt, hanglejtést: A vonás vagy kettőspont láttán úgy kell alkalmazni a hangot, hogy kitessék, a gondolat még nincs egészen befejezve. A végponttal ellenben levisszük a hangot, minthogy a tökélyes értelemhez már mi sem tartozik. — A kérdésjelnél megugrik a hang; a felkiáltás jelnél pedig mellünkből emelkedik fel. . [10], Az igény tehát az írásjelek formáinak bővítésével és pontos használatával kapcsolatban él és egyre erőteljesebben jelentkezik. Nem véletlen, hogy legújabb helyesírási szótárunk olyan nagy gondot fordít az írásjelek helyesírásának kérdésére. Míg az 1922-es szótár 27 pontban foglalkozik az írásjelek helyesírásával, addig az 1954-es kiadás 3. lenyomata 73 pontban rögzíti az írásjelekkel kapcsolatos helyesírási tudnivalókat (335—413.). Bakos József ezzel kapcsolatban már 1955-ben felhívja a pedagógusok figyelmét arra, hogy a nevelők használják fel az új szabályzat pontos és világos utasításait, mert erre nagy szükség van. „Az iskola szempontjából igen értékes része az új szabályzatnak az írásjelek használatát szabályozó rész. A gyakorlatból tudjuk, hogy a gyerekek írásában a gondolatoknak megfelelő írásjelekkel való tagolása „igen gyenge lábon áll" (vö. MNy. 51: 105.). Pedagógusaink is hajlamosak ezen a területen a liberalizmusra, s az itt elkövetett hibákat alig javítják, s nem is számítják súlyos hibázásoknak. Hogy mennyire fontos szerepet töltenek be az írásjelek, hadd érzékeltessem egy szépirodalmi példával. Nadányi Zoltán egyik versében olvashatjuk: „És a betűk közt valamennyi jel mind él. Ez fékezi a sietőket, az hajtja. A pont megállítja őket. A kettőspont mint két szem. úgy figyel. 167