Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Kocsis Károly: Az orosz igék hangsúlya

Az orosz szóhangsúly kötetlenségéből következik, hogy az oroszban a szavak hangburkának megkülönböztetésében, meghatározásában a szóhangsúlynak a fonémákéhoz hasonló szerepe van. Ismeretes, hogy az orosz csak hangsúlyos szótagban ejti ki a magánhangzókat teljes feszültséggel, pontos artikulációval, „tisztán" (a, o, u, e, i), míg hangsúlytalan helyzetben ezeket az erős fonémákat többé-kevésbé redukált ekvivalenseivel (megfelelőivel) helyettesíti. A redukció foka függ ugyan a magánhangzó artikulációjától (a résközeiben, magas nyelvállással képzett magánhangzók — az i, i és az u — alig redukálódnak), az előtte álló mássalhangzótól, a beszéd ütemétől s attól is, hogy mássalhangzók közé van-e ágyazva, vagy szó elején, illetve szó végén áll-e, de legfőképpen attól, hogy milyen helyzetben van a kérdéses magánhangzó a hangsúlyos magánhangzóhoz viszonyítva. így hangsúlytalan szótagban nincs 0 hang az oroszban, néhány idegen eredetű szót (boá, oázisz stb.) nem számítva; a lágy mássalhangzó után álló a, o, e magánhangzóknak a hangsúly előtti szótagban e

1 az ekvivalense (csasz, nyosz, veszel — csaszí, nyeszló, veszjólij); legnagyobb fokú a redukció a hangsúlyos szótag utáni zárt szótagban, ahol már csak a labiális (u) és nem labiális (nem u), illetőleg a felső (u, i) és nem felső (9) nyelvállással képzett hangok között van valamennyire érezhető különbség, ti. az átírásban 1 és b, illetőleg b és t betűkkel jelölt hangpárok ejtésében igen nagy az ingadozás, aminthogy atésa kemény mássalhangzó után álló i ebben a helyzetben sokszor teljesen egyformán hangzik. Ez annyit jelent, hogy egy-egy kiejtett orosz szónak a hangsora, a benne levő magánhangzók ejtésének feszültségi foka, színezete, minősége elsősorban a szó hangsúlyának a helyétől függ. Pl. az óblaka — oblaká, podrezáty — podrézaty (levág, lenyes) szópárok nemcsak abban különböznek, hogy tagjaik hangsúlya más-más szótagra esik, hanem e szópárok tagjainak hangsora, hangalkata is a bennük levő magánhangzókat tekintve, minőségileg különböző, amint azt a szópárok fonetikus átírása is mutatja: ablaka — óbldka (az Akad. hangtan szerint) és obldkd (Galkina—Fedoruk magyarázata szerint), pddr'izáty — padrézdty. így válik az orosz szó hangsúlya hangalkatának megkülönböztető eszközévé. Természetes, hogy a hangsúly önkényes áthelyezése más szótagra megváltoztatja a szó hangalkatát is, és ennek következtében megváltoztatja jelentését is, esetleg teljesen értelmetlenné teszi a hangsort. Pl. a pdtalkú hangsor a potolók (mennyezet) szónak az egyes számú részeshatározó esete, a patólku hangsor pedig a po elöljáró és a tolk főnév egyes számú részeshatározó esetének kapcsolata (a pletyka szerint), viszont a pótdlku hangsornak semmi jelentése sincs az oroszban. A hangsúly helye az orosz szónak individuális jegye. Ezért a hangsúly helye a lexikában a szavak megkülönböztetésének egyik eszköze. Hasonló vagy azonos hangzású orosz szavakat sokszor csak a hangsúly helye különböztet meg egymástól. Vannak az oroszban szópárok, amelyeknek minden formája azonos vagy hasonló hangzású, csak hangsúlyuk helyében van különbség. Ilyenek: atlasz (atlasz, térképgyűjtemény) — atlasz (atlasz — kelme), zámok (vár) — zamók (zár), múka (kín) — muká (liszt), órgan (szerv) — orgán (orgona), parity (1. ugaroltat, 2. gő2 10