Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

IV. A főiskola tanárainak művészi alkotó munkáiból - Dr. Bihari József: Szovjet szerzők magyar nyelvészeti vonatkozású tanulmányai. I.

ségét (kb. 70—75 százalékát) fogja át, és ennek következtében az orosz nyelvben a videkkel kifejezett grammatikai általánosítás nagyon magas fokon áll. A nyelvtani elvontság fokához mérten Majtyinszkaja a magyar igei előképzőket három csoportra osztja. Az 1. csoportba tartozik a meg-, a 2.-ba az előképzők többsége, a 3.-ba az át-, túl-, oda-, (ide-), amelyek a mondatban nemcsak mint határozószók fordulnak elő, hanem mint névutók és korrelativ szók is. Nagyon sok olyan ige van a,magyarban, amelyekhez egyáltalán nem járulhat előképző a cselekvés „befejezettségének" kifejezésére. Ilyenek Majtyinszkaja felsorolásában: aggasztani, mendegélni, súrlódni, pártolni, verítékezni, veszélyeztetni, zsörtölődni stb. Végeredményben azok az igék, amelyekhez odakapcsolható a meg- a cselekvés „befejezettségének" a kifejezésére, az összes magyar igék felét sem teszik ki [13]. A meg- vid-funkciójának a problémáját tovább bonyolítja az is, hogy nagyon nehéz ennek az előképzőnek tisztán vid-funkcióit egymástól elhatárolni. Sokszor a befejezettség jelölésén kívül kissé megváltoztatja az ige lexikai jelentését is: érni —• megérni, hatni — meghatni, beszélni — megbeszélni. De még leginkább ez az az előképző, amelyben ez a funkció csak másodlagos szerepű: hűlni — meghűlni, győzni — meggyőzni, dolgozni — megdolgozni stb. Rámutathatunk azonban a meg- előképző olyan tulajdonságaira is. amelyek alkalmassá teszik arra, hogy az orosz vidék tanításánál hivatkozhassunk rá. Kifejezik pl. a befejezettségen kívül a cselekvés elkezdését is (és ez az oroszban is befejezettség nyelvtanilag!): meglóbálni, megszólalni. Mint az oroszban, a jelenideje néha jövőidejű cselekvésre utal: Ne féljetek, én mindent megmondok — nye bojtyesz, ja vszjo szkazsu. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy még a meg- képző sem jelöli a befejezettséget mindig tisztán és következetesen, ezért mindig esetenként jól meg kell fontolni, hogy fordítás esetén valamelyik magyar előképzős igének melyik orosz igealak felel meg. Majtyinszkaja természetesen a vidékén kívül más olyan problémát is felvet, amely érdeklődésre tarthat számot. Ilyen pl. az esetek problémája is. Erre azonban egy másik tanulmány ismertetése kapcsán térek majd ki, amelynek V. Sz. Ivanov a szerzője és amely azzal foglalkozik, hogy hogyan fejezzük ki és hogyan osztályozzuk a magyarban a határozókat [14]. Mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a magyar mondattanban még mindig sok a vitás kérdés, nincs kialakult egységes álláspont a határozók kérdésében sem. Ahány nyelvész, annyiféleképpen osztályozza a határozókat és nagy baj, hogy még egységes terminológia sincs. Beszélnek „állandó határozókról", „képes helyhatározókról", „részelő határozókról", „eszközhatározókról" stb., ami nagymértékben megnehezíti a magyar nyelv tanulmányozását. Szerzőnk nem tekinti feladatának, hogy kimerítse a határozók problémáját, hanem csak arra törekszik, hogy amennyire lehetséges, megvilágítsa a határozók elméletének egyik sajátos momentumát: milyen szófajokkal fejezhetők ki a magyarban a határozók. 510