Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

IV. A főiskola tanárainak művészi alkotó munkáiból - Dr. Bihari József: Szovjet szerzők magyar nyelvészeti vonatkozású tanulmányai. I.

Mind a magyar, mind az orosz mondatban határozóként nagyon gyakran szerepel a határozószó is. Mint ismeretes, a határozószavak „ragozhatatlan szavak, amelyek közül, úgy látszik, sokan az eredetileg ragozott szavaknak megmerevedett és elszigetelt alakjai" [15]. Ivanov úgy találja, hogy Meillet meghatározása teljességgel vonatkozik a magyar határozószavakra is. A magyar nyelv számos példája igazolja ugyanis, hogy bizonyos körülmények között a ragozható szavak megmerevednek egyes alakokban. És éppen megmerevedettségüknek köszönhetik azt, hogy mind a mai napig a szóképzés és a ragozás legősibb típusai. Ő az összes határozószókat két egymástól élesen elhatárolt csoportra osztja. Az első csoportba tartoznak az egyszerű, a másikba az összetett határozószavak. Ez a felosztás eltér a pedagógiai főiskolákon nálunk használatos felosztástól [16]. Ivanov az egyszerű határozószókat is csoportokra osztja: helyhatározószók, időhatározószók, módhatározószók, mérték- és fokhatározószók. összetett határozószón azokat a határozószókat érti, amelyeket melléknevekből képeztünk a következő képek segítségével: -an, -on, -en, -ön, -1, -ul, -ül, -leg. A magyarban a határozót ragos névszó is kifejezheti és ez veti fel előtte az esetek problémáját, amelyről azt állítja, hogy a magyar nyelv kutatói ebben sem egységesek. Pl. Balassa József szerint a magyar nyelvnek nincsenek esetei. Ö az esetragok helyett csak határozói-, tárgyragokról stb. tesz említést mondattani szempontból vizsgálva a problémát. Ivanov úgy véli, hogy Balassa és más kutatók azon nézeteit, miszerint a magyar nyelv nem ismeri az eseteket, egyebek között nyilvánvalóan befolyásolhatta az a körülmény, hogy az agglutináló nyelvek esetei bizonyos mértékig tényleg különböznek az ún. flektáló nyelvek eseteitől. Mint ismeretes, ez a különbség mindenekelőtt abban áll, hogy az agglutináló nyelvek eseteinek a szuffixumai egy jelentésűek. így pl.: könyvekről — itt a ,,-ről" csak delativus jelentésű lehet. Ivanov nem említi azonban meg, hogy ma már a magyarban is gyökeresen megváltozott e tekintetben a helyzet, amit bizonyítanak a következő példák: a) Leveszek az asztalról valamit — térbeli viszony, b) Beszélek az asztalról — objektív viszony, c) Évről-évre — időviszony, d) Ablaktól az ajtóig — térbeli viszony, e) Dicső ősöktől származik — eredet-viszony, f) A füst tői fáj a fejem — ok-viszony s í. t. Az agglutináló nyelvekkel szemben a flektáló nyelvek esetképzői általában többjelentésűek. Ha pl. az oroszban azt mondom: „O knyigah", akkor az -ah végződés kifejezi a többesszám jelentését és ugyanakkor az előljárós eset jelentését is. Ugyanígy az orosz birtokos esetnek is több jelentése van. 511