Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Adatok a hazai kémiai tanszékek történetéhez

Közismert, hogy Lavoisier elmélete nem minden ellenállás nélkül tört magának utat. A legkiválóbb német és angol tudósok, köztük azok is, akik az új elmélet kísérleti alapjait szolgáltatták (mint Scheele, Cavendish, Priestley íéletük végéig kitartottak a flogiszton-elmélet mellett. Kezdetben, ez természetes, Winterl is flog'isztonos szemmel nézte a kémiai változásokat. Helyesen megérezte azonban, hogy a flogiszton­elméletnek olyan korlátai vannak, amelyeket feloldani csak újabb kísérletek fognak [11]. Különösen ki kell emelnünk azt, hogy a nem francia vegyészek közül a legelsők között látta meg Lavoisier tanításának korszakalkotó jelentőségét. Jogos büszkeséggel írja le 1800-ban ezeket a sorokat: „Alig vált ismertté nálunk Lavoisier úrnak az ón meszesítéséről szóló disszer­tációja, már 1782-ben elsőnek hagytam el az angolok és a németek által még élesen védelmezett flogisztont, noha maga a kiváló férfi is csak a következő évben, miután előbb az égés összes fajtáit megvizsgálta, mérte a végleges csapást a Stahl-féle hipotézisre" [18]. Hogy az anti­flogisztikus kémia mikor jelent meg először a pesti kémia-katedra elő­adásain, nem tudjuk megállapítani, minthogy aránylag kevés feljegyzés maradt ebből az időből. Az 1782-ben készült jegyzetében Winterl még nem is említi Lavoisiert, a többi kézirat részben dátum nélküli, de meg­állapíthatóan jóval későbbi eredetűek. E kérdést azért tartottam fontosnak ilyen részletesen elemezni, minthogy még most is olvashatunk olyan kijelentést, hogy Winterl a flogisztikus rendszer híve lett volna előadásaiban még a századforduló idején is. Ez így feltétlenül helytelen megállapítás. Pauler Tivadar gon­dos forrástanulmányai alapján éppen azt állapította meg, hogy kortár­saival való viszonya éppen azért romlott meg, mert merészen volt olyan bátor és elfogadta a tudomány új, sokszor még be sem igazolt tételeit. „Winterl a vegytan híres tanára — írja Pauler — egyike volt azon fér­fiaknak, kik kortársaikat megelőzve új időszaknak előhírnökeként jelen­nek meg, és annál fogva több támadásban részesült" [39]. Megtaláljuk azonban annak is az okát, miből eredt Winterlnek az a híre, hogy a flogisztonos kémia híveként tartott ki. Nem volt ugyanis hajlandó Lavoisier tanításait teljes egészében, minden fenntartás nélkül elfogadni. Nem visszafelé kívánt lépni Stahl elméletéhez, hanem a La­voisier által nyújtott alapok felhasználásával az új évszázad kémiájának alapvetését szándékozott megadni. E megállapítás igazolására legjobb talán egy ellenfelének, Bucholznák megállapításait idézni, aki egy vita­cikkében így ír Winterlről és követőiről: „nem kevesebbet kívántak ők elérni, mint hogy a kémia új, a halhatatlan Lavoisier által alapított rendszerét tökéletesítsék, helyesbítsék ... és hogy minket a természet­tudományban egy eddig el nem ért magas álláspontra vigyenek" [29j Az igaz, hogy ez neki általánosságban nem sikerült, de néhány kérdés­ben figyelemreméltó megállapításokat tett. Lavoisier elméletének legfontosabb kérdése az, hogy mit tekint Ö elemeknek, s mit mond összetett anyagoknak. Az elem fogalmának meg­határozásában pontosan Lavoisier elgondolását követi Winterl is. Mind­.418

Next

/
Thumbnails
Contents