Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Adatok a hazai kémiai tanszékek történetéhez

Közismert, hogy Lavoisier elmélete nem minden ellenállás nélkül tört magának utat. A legkiválóbb német és angol tudósok, köztük azok is, akik az új elmélet kísérleti alapjait szolgáltatták (mint Scheele, Cavendish, Priestley íéletük végéig kitartottak a flogiszton-elmélet mellett. Kezdetben, ez természetes, Winterl is flog'isztonos szemmel nézte a kémiai változásokat. Helyesen megérezte azonban, hogy a flogisztonelméletnek olyan korlátai vannak, amelyeket feloldani csak újabb kísérletek fognak [11]. Különösen ki kell emelnünk azt, hogy a nem francia vegyészek közül a legelsők között látta meg Lavoisier tanításának korszakalkotó jelentőségét. Jogos büszkeséggel írja le 1800-ban ezeket a sorokat: „Alig vált ismertté nálunk Lavoisier úrnak az ón meszesítéséről szóló disszertációja, már 1782-ben elsőnek hagytam el az angolok és a németek által még élesen védelmezett flogisztont, noha maga a kiváló férfi is csak a következő évben, miután előbb az égés összes fajtáit megvizsgálta, mérte a végleges csapást a Stahl-féle hipotézisre" [18]. Hogy az antiflogisztikus kémia mikor jelent meg először a pesti kémia-katedra előadásain, nem tudjuk megállapítani, minthogy aránylag kevés feljegyzés maradt ebből az időből. Az 1782-ben készült jegyzetében Winterl még nem is említi Lavoisiert, a többi kézirat részben dátum nélküli, de megállapíthatóan jóval későbbi eredetűek. E kérdést azért tartottam fontosnak ilyen részletesen elemezni, minthogy még most is olvashatunk olyan kijelentést, hogy Winterl a flogisztikus rendszer híve lett volna előadásaiban még a századforduló idején is. Ez így feltétlenül helytelen megállapítás. Pauler Tivadar gondos forrástanulmányai alapján éppen azt állapította meg, hogy kortársaival való viszonya éppen azért romlott meg, mert merészen volt olyan bátor és elfogadta a tudomány új, sokszor még be sem igazolt tételeit. „Winterl a vegytan híres tanára — írja Pauler — egyike volt azon férfiaknak, kik kortársaikat megelőzve új időszaknak előhírnökeként jelennek meg, és annál fogva több támadásban részesült" [39]. Megtaláljuk azonban annak is az okát, miből eredt Winterlnek az a híre, hogy a flogisztonos kémia híveként tartott ki. Nem volt ugyanis hajlandó Lavoisier tanításait teljes egészében, minden fenntartás nélkül elfogadni. Nem visszafelé kívánt lépni Stahl elméletéhez, hanem a Lavoisier által nyújtott alapok felhasználásával az új évszázad kémiájának alapvetését szándékozott megadni. E megállapítás igazolására legjobb talán egy ellenfelének, Bucholznák megállapításait idézni, aki egy vitacikkében így ír Winterlről és követőiről: „nem kevesebbet kívántak ők elérni, mint hogy a kémia új, a halhatatlan Lavoisier által alapított rendszerét tökéletesítsék, helyesbítsék ... és hogy minket a természettudományban egy eddig el nem ért magas álláspontra vigyenek" [29j Az igaz, hogy ez neki általánosságban nem sikerült, de néhány kérdésben figyelemreméltó megállapításokat tett. Lavoisier elméletének legfontosabb kérdése az, hogy mit tekint Ö elemeknek, s mit mond összetett anyagoknak. Az elem fogalmának meghatározásában pontosan Lavoisier elgondolását követi Winterl is. Mind.418