Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Adatok a hazai kémiai tanszékek történetéhez

ját. s benne összes felsőoktatási intézményünk szerepét a kémia fejlesztésében, terjesztésében tisztázzuk, s a mai reális nézőpont alapján értékeljük. Különösen fontos, hogy megvizsgáljuk, mi volt országunk legrégibb egyetemének szerepe a XIX. század közepéig a kémia tudományának fejlődésében. Ez a kérdés bármennyire kézenfekvőnek látszik, s felületes szemlélőnek bármennyire is könnyen megválaszolhatónak mutatkozik is, egyike a számos problematikus kérdések legproblematikusabbjainak. Amikor tehát most e kérdés megválaszolásához kívánok adatokat szolgáltatni, nem könnyű feladatot vállalok, még akkor is, ha tudom, hogy a válasz legjobb akarat mellett sem lehet olyan sokoldalú, amilyent a problematikus kérdések sokoldalúsága megkövetelne. A kérdés megválaszolásának szükséges voltán kívül vonzónak is mutatkozik a válasz keresése azért is, hiszen olyan időszakba esik e tanszék életének kezdete, amikor már összegyűltek azok a tudományos felfedezések, amelyek nem sokkal később lehetővé tették a tudomány lángeszű forradalmárai számára, hogy a tudományos vizsgálatok menynyiségi felhalmozódását a tudományos szemlélet minőségi megváltozása irányába fordítsák át. Akkor azonban, amikor a tanszék megalakult, a tudomány legjobbjai még a tudományos eredmények zűrzavaros káoszából csak keresték a kivezető egyenes utat, de nem találták meg az eligazodás biztos iránytűjét. Minden kísérletezésnek voltak könnyen elfogadható, a tudományos eredményekkel nagyon jól összehangolható részletei, ugyanakkor viszont minden új elméletnek, még a később helyeseknek bizonyultaknak is, sok olyan hiányosságuk volt, amely azcknak hitelét jelentős mértékben lerontotta. Érdekes, sőt izgalmas feladat egy tanszék életén keresztül vizsgálni, hogyan tudott e kor kémikusa eligazodni az új irányzatok útvesztőjében, s hogyan segített maga is a kibontakozás keresésében. Hazai kultúrtörténetünk fontos problémájára is keresnünk kell a feleletet, arra ugyanis, hogyan vált az előbb nagyszombati, majd pesti egyetem, ez a kezdetben egészen idegen test, fokozatosan a magyar kulturális élet egyik középpontjává. Azzal, hogy az egykori jezsuita akadémiát Mária Terézia rendelete tudományegyetemi rangra emelte, s számos katedrával, közte 1770-ben a kémia és botanika közös tanszékével is megerősítette, nyilvánvalóan nem biztosíthatta egyben ennek az intézménynek a hazai kulturális élet irányító szerepét. Minden egyes tanszéknek, s minden egyes professzornak külön-külön meg kellett vívnia harcát helyéért a magyarországi kultúrában. A kémiai tanszék első professzorának minden szempontból különösen nehéz volt a helyzete. Nem hazánk szülötte volt, s nem is volt a szó mai értelmében véve specialistája a vegyészetnek. Wintert Jakab, akinek a nagyszombati egyetemen először kellett a vegytant előadnia, osztrák születésű orvos volt. Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte. Több volt, mint átlaghallgató, már egyetemi évei alatt résztvett a hírneves Heinrich Crantz professzor vezetése mellett a tudományos munkában a botanika területén. Disszertációja, amellyel Winterl 1767-ben szerezte meg az orvosdoktori fokozatot, mégsem bota.414