Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

a múlt idejű formát jelen idő váltja fel: a költő írt eddig, és ír most is . . . Ehhez is bátorság kell, hiszen egyetlen verssor veszélyes és szeszélyes lehet. A költői hitvalláshoz is bátorság kell, még akkor is, ha a munka hiábavaló: ezt a gondolatot fejezi ki az előbbi tőmondatok megismétlése. Majd megkérdezi a Költő a Repülőt: ,.Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?" A Repülő a Költő őszinte szavaira Őszintén válaszol: „Nevess ki. Félek ott fönn." — mondja, s megvallja, hogy ő is kedvesére vágyik. Nem találja helyét: fönt repülve lejönne, s lenn újra szállni vágy. Öszszenctt gépével, hisz „egy ütemre fájunk fönn mind a ketten . . ." Emberként élt ő is, de szörnyű feladatra vállalkozott: embertársai pusztítására. Ezért kell ég és föld között hazátlanul bolyongania. — Az ellentétet gyönyörűen festi a magas és mély hangok váltakozása: ,,Ha fönn vagyok lejönnék! s lenn újra szállni vágyom ..." Itt a hangfestés érdekessége éppen abban áll, hogy a lefelé törekvést a magas, a felfelé törekvést mély hangok festik, s ez gyönyörűen juttatja kifejezésre a felfelé vagy lefelé törekvés gátló körülményeit . . . íme, nemcsak a költő küzd kétségekkel! A Repülő a Költőhöz fordul megértésért: „De jaj, ki érti meg . . . írsz rólam?" A hosszú, szinte monológnak tűnő részeket egyetlen sor, a Költő rövid mondatai zárják le: „Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek." Melyik a fő gondolat, amelyik ezen az eclogán végigvonul? Itt is megismétlődik, de itt többféle variációban az „írtam, mit is tehetnék?" gondolata. — Az első variációban a kétség hangja jut kifejezésre a kérdő mondattal. A második variáció ismét egyszerű ténymegállapítás: „írok, mit is tehetnék." Ez a jelen helyzet rögzítése. S a befejezés: „írsz rólam?" a jövő képét festi elénk, de ez a kép nem biztató („Hogyha élek, s ha lesz még majd kinek"). A múlt, jelen és jövő egvmásmellettisége arra utal, hogv a Költőnek mindig, minden körülmények között írnia kell. A II. eclogában Radnóti mély humanizmusa tükröződik. Megrázó erővel emeli fel szavát a háború őrült pusztítása ellen, de ugyanakkor rámutat arra is: az uralkodó osztályok elvetemiiltsége és nem a nép az oka a sok borzalomnak, hiszen a Repülő szavai bizonyítják, hogy a lélektelen fasiszta katonai fegyelem zubbonya alatt érző és fájó emberi szív dobog. III. ECLOGA (1941) Ebben az eclogában megszakad az eddigi és a megszokott párbeszédes forma: itt csak a költő hangját halljuk, második szereplőként mégis ott érezzük a Pásztori Múzsát, hiszen minden versszak megszólításával kezdődik, s a költő végig hozzá beszél, hozzá esdekel segítségért: a tiszta szerelem erejével segítse őt át e borzalommal teli világon. 30