Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lökös István: Vitkovics Mihály szerb—magyar kapcsolatairól

Oj devojko pitoma ruzsiczel! Kad szi rászla, na sto szí gledala? II szí rászla na bór gladajútyi, II na jélu tanka ponoszitu, II na móga brata nájmladjega? Oj junácse, moje járko szúncze! Nit szam rászla na bor gledajútyi? Ni na jélu tanku ponoszitu, Nit na tvóg brata nájmladjega; Vety szam mláda prama tebe rászla. Hej lyánka, szelíd rózsácska! Midőn nőttél, mire tekintgettél? Nőttél-e a fenyőre tekintgetve, Vagy a vékony kevély jegenyére, Vagy az én legkisebb öcsémre? Hej bajnok, te az én forró napom' Nem nőttem én fenyőre tekintgetve. Sem a vékony kevély jegenyére. Sem a te legkisebb öcsédre; Hanem én, fiatal, hozzád képest nőttem [11]Ugyanezen értekezésében közöl egy másik szerb dalt is, az előbb idézett mintájára eredetiben és magyar fordításban. Aki igazi, aktívabb fordító korszak azonban csak ezután következik, amikoris 1826-tól kezdve — nyilván egyrészt a Wesely-féle gyűjtemény ösztönzésére is — több ízben közöl a folyóiratokban szerb népdalfordítást. Így például a Hasznos Mulatságok 1826. évfolyamában a Felső Magyarországi Minervában (1827), s az Aurorában 1827—28-ban. Halála után ugyancsak az utóbbi közöl néhányat 1831—32-ben és 1833-ban. Az eddig megjelent, Vitkovicsról írt méltatások, életrajzok szinte kivétel nélkül minden esetben foglalkoznak ezekkel a népdalfordításokkal, s több szempontból nyúlnak a kérdéshez. Szvorényi például megjegyzi, hogy „Kiváló jelentéket és érdeket kölcsönze föllépésének a szerb népköltészetből. . . tett. . . szerencsés fordításaival" [12]. Egy későbbi életrajzíró, Kosztolányi Zoltán, már arról is szól, hogy „Vitkovics fordításaiban többnyire megtartja. . . sajátságait [13] a szerb költészetnek; de el is tér tőle" [14]. Sőt még azt is tudni véli, hogy Vitkovics másokat is buzdított „ . . .szerb dalok átfordítására és gyűjtésére" [15]. Szerinte Vitkovics szerb népdalfordításaiban ,, . . .jól eltalálja a szerb epikai költészet jellemző sajátságait: az elbeszélés nyugalmasságát, majd drámai gyorsaságát a párbeszédes formában, a népies nyelvet, az ismétlősorok alkalmazását. . ." [16], s megkockáztatja azt a megjegyzést is amelyet Horváth János is alkalmasnak lát a Bácskai regedal c. fordítás jellemzésére: [17] „. . .e fordítások olyan benyomással vannak ránk, mintha régi székely balladáinkat olvasnók.. ." [18]. Figyelmen kívül hagyja viszont azt a tényadatot, hogy Vitkovics után még egy Bajza (nem is beszélve Vörösmartyról, aki nem fordításban, hanem eredeti versben) is ügyesebben alkalmazza a „szerbus maniert", pedig köztudomású, hogy nem az eredeti szöveg ismeretében végezte fordító munkáját. Egy másik monográfia-író, Radits Dusán, már ennél tárgyilagosabban vizsgálja a szóban forgó kérdést, amikor leírja Vitkovics fordí289