Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

Puszta tárgyilagos közlés. A két rövid tárgyilagos kijelentő mondat olyan szenvedélyt takar, ami már szóval szinte ki sem fejezhető. Utána a Pásztor szavai fejezik ki a Költő mélységes szenvedélyét is: csupa rövid felkiáltó mondat követi egymást: „Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még! Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő így tűnik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?" A Pásztor mélységes fájdalmát fejezi ki, hogy ezt kérdezi; a költő csak úgy eltűnhet, és nem gyászolja meg őt Európa? A felháborodást kifejező szóáradatra a Költő megcsitult belenyugvással csak ennyit mond: „Észre se vették." — Látnoki erővel látja itt Radnóti saját végzetét. Ö is csak „eltűnt", s helyette is csak „tört sorokat lelt" az utód . . . E sorok helyes értelmezéséhez feltétlenül látnunk kell a szél szó szimbolikus használatát: a szél itt is, mint Radnótinál oly sokszor, a forradalmiság szimbóluma. A Pásztor szinte hitetlenkedve ismétli meg: „Nem menekült. Meghalt." Ezek a kijelentő tőmondatok a felháborodás felkiáltásai után a mélységes megrendültség kifejezői: Radnótira jellemzően a legborzalmasabb valóságot a legegyszerűbb nyelvi forma közvetíti. Majd a lassú belenyugvást, beletörődést fejezi ki a következő eltűnődő kérdés: „Igaz is, hova futhat a költő?" s a halott Federico mellett felmagasodik „a drága Attila" alakja is. A két mártír költő mellé odaállítja a Pásztor a Költőt is: „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?" — A visszhang említése minden költő legfőbb vágyának ad kifejezést: a költő szavaira az a megfelelő rezonancia, ha megértik mondanivalóját. De ebben a korban a költő vágya nem válhat valóra. Itt a határozók kapnak különös súlyt, amelyeket kifejező, mély hangulati tartalommal telített jelzők is kifejtenek: „Ágyúdörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt?" A következő sorokban gyönyörű hasonlattal világítja meg Radnóti a maga költői és emberi magatartását: a kerge világgal a büszke tölgyet állítja szembe, s a közte és a világ között erősödő ellentétet tömör, s így annál kifejezőbb ellentétes mondat fejezi ki: a tölgy tudja, hogy kivágják, várja is, de addig is új levelet hajt. Ez az ellentét ébreszti fel a költőben a vágyat a fenyegető háborús veszély idején az igazi emberi élet után: „Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre ..." — mondja, bár a nyugalom még nem ad teljes boldogságot, ahhoz el kell felejteni, hogy a nváj, amit a Pásztor őriz, a másé. (A kapitalista rendben nincs teljes boldogság.) Majd rádöbben a költő: esteledik, s elköszön, igazi költői képpel: 27