Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

kelés, a különbségtevés és rendetteremtés princípiuma. És nincsen fontos és nincsen nem fontos. És semmi sem mindegy itt" [7]. Ezek kifejtése után térhetünk csak rá az eclogák elemzésére. I. ECLOGA (1938) Az I. ecloga keletkezésekor Radnóti költői magatartása már teljesen tudatos. Olyan példaképek állnak előtte, mint Garcia Lorca, József Attila. Az ecloga a Pásztor és a Költő párbeszéde. A Pásztor megjelenítése, a rigók szavának említése még az idilli tájat idézi. Tavaszodik. A Költő felszabadultan állapítja meg: ,,. . . itt a tavasz már!" De a Pásztor figyelmezteti: csak játszik az ég. A költői boldog ábrándkép (a tavasz) és a Pásztor valóságot festő szavai gyönyörű ellentétben robbannak ki: a tócsa lágyan mosolyog a napsütésben, de ha éjszaka fagy köti tükrét, rádvicsorít. A kitűnően maga helyén lévő szó intenzitását az utána tett mondatközi felkiáltójel csak fokozza. ,.Bolond áprilisban" élünk, figyelmezteti a Pásztor a Költőt, „már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok." Ebben a sorban a kicsiny melléknév használata lágyabb, melegebb hangzású, mintha a kis formát használta volna a költő. Ebből a kedveskedő használatból kiérezhető a részvét: a szó mélyebb érzelmi telítettséget kap. Az igekötős ige a visszavonhatatlan befejezettséget érzékelteti: elfagytak. — A Pásztor szavai véget vetnek az idilli hangulatnak: az igei állítmányokat kiemelve világos is lesz, hogy miért. Az első két sorban az ég játszik, a tócsa mosolyog, de tovább: ha megköti a fagy, rádvicsorít, s elfagynak a virágok is. Mindez a spanyol háború ijesztő képét idézi. Az idézett sor hangsúlyozott hely határozó ja is ezt mutatja: amott. Kérdő mondat következik: de miért vagy oly szomorú? — A következőkben a Költő egészen hitelesen és világosan Radnóti lelkiállapotát fejezi ki: Még szomorú sem vagyok, megszoktam . . . undorodom csak . . . A szörnyű világ említésére a Pásztornak is eszébe jut, hogy háborúról hallott. Itt a jelzők kapnak nyomatékot, s festik sűrítve a háború képét, annak minden borzalmát: vad, izzó, vérbefagyott. A következő többtagú alanyt (a medvék és katonák) szorosan egybefűzi az ismételten kitett kapcsoló kötőszó, s ez erősen kidomborítja, mennyire párhuzamba került a háború következtében ember és állat. A menekülés, a sok halál borzalmat keltő képeinek festése után szinte közömbösnek hangzik a kérdés: „Azt hiszem ismerted Federicót, elmenekült, mondd?" és szinte közönyösnek tűnik a válasz: „Nem menekült. Két éve megölték már Granadában". 26