Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a német felvilágosodás

Gottsched (Német kultúrpolitikai törekvések a felvilágosodás jegyében) A lipcsei irodalmi diktátor nem volt nagytehetségű író, még kevésbé nagy, ihletett költő [7]. De rendszeres elme volt és azt hozta, amire a német kulturális viszonyok között 1730 körül éppen a legnagyobb szükség volt: rendet, józanságot, ésszerűséget. Legszimpatikusabb vonása erős nemzeti érzése: a viszonylag elmaradt német kultúrát akarja emelni. Ezért állít kortársai elé példaképeket, az antik és a francia írókat, kiktől — véleménye szerint — még sokat tanulhatnak a németek. Később eleget szemére hányták ellenfelei és szerencsésebb, tehetségesebb utódai, hogy idegen minták jármába hajtotta a német irodalmat. Amit tett, csak azért tette, mert egyedül ezen az úton, és nem az elvadult német barokktradíciók folytatásával vélte emelhetőnek a német művelődést. Gottsched munkássága számos területet érintett. Wolff filozófiáját tömör, közérthető összefoglalásban ő adja közre, Weltweisheit címen (1734). Megreformálja a német drámát és a színpadot. ír szabályos német tragédiákat, többek között egy Agis címűt is. Ad összefoglaló német nyelvtant és műelméletet. Sokat fordít. Legfőbb céljának mégis és mindezzel a német nemzeti kultúra szintjének általános emelését tartotta. A legnagyobb mint kultúrpolitikus volt. Ennek a célnak a szolgálatában álltak nyelvművelő törekvései és főként az angol morális hetilapok mintájára kiadott folyóiratai. A fiatal lipcsei professzor fellépése a német irodalom újkori történetének mélypontjára esik. A 30 éves háború sebeit még nem heverte ki az ország. A nemzeti egységnek a Nyugat számára természetes előnyeitől meg volt fosztva. Mindez erősen befolyásolta a kulturális életet. A kis udvarok Versaillest utánozzák, terjed a francia nyelv divatja. A tudósok latinul írnak, és inkább elzárják, mintsem terjesztik a tudást. Az irodalomban a barokk költőiskolák után az udvari költők silány gárdája lép fel. Nincs tehetséges ember, aki a német névnek becsületet szerezne az irodalomban. Leibniz kivételes nagysága eléri, hogy Berlinben tudományos akadémia jöjjön létre, de a porosz király az akadémia gyéren folyó jövedelméből hamarosan udvari bolondjait fizeti. Leibniz maga keveset ír németül, publikálni szinte semmit sem publikál népe nyelvén. A tervei alapján létrejött akadémia is hamarosan franciául jelenteti meg kiadványait, lévén elnökei is mindig franciák. Az idegenimádat és a nemzeti kultúra lebecsülése annál akadálytalanabbul terjednek, hiszen a jelentős német kulturális múlt ekkorra nagyrészt feledésbe merült. Az egységes német irodalmi nyelv is veszélyeztetettebb helyzetben volt 1718-ban, mint 1618-ban. Maga Leibniz egyenesen annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy a német nyelv elvész, mint egykor az angolszász [8]. 1730 és 1740 között még mindig nőtt a németországi könyvkiadásban a francia nyelvű könyvek száma. A század második harmadában egy új idegenszóáradat lepi el az országot: angol és francia szavak jelennek meg a német köznyelvben és irodalmi nyelvben. 266