Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal! rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya! ébredj már aluvó! Az ecloga, mint műfaj feltétlenül több költői játéknál. Éppen tárgyánál és hangjánál fogva igen alkalmas a mély ellentétek kifejezésére, mint ezt majd látni fogjuk. Ki láthatna költői játékot a Pásztor és a Költő, vagy a Költő és a Repülő, vagy éppen a Költő és a Próféta drámai párbeszédében, amelyet a legégetőbb valóság ábrázolása tesz megrendítővé? Feltétlenül Ortutay Gyulának van igaza: „Az idill példázata annak az értelmes, derűs, humánus világnak, amit a fasizmus tébolya marcangol szét" [41. Ezt az elképzelést támasztják alá az ecloga-irodalom jeleseinek alkotásai is. Hazánkban a pásztori költészetnek már nemes hagyományai voltak. Radnóti, az irodalom szakos tanár feltétlenül ismerte Balassi. Zrinyi, Faludi, Csokonai idilljeit, és az idill-fordításokat, köztük Dugonics András, Ráday Gedeon, Rájnis József, Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Fazekas Mihály munkáit. I. eclogája mottójául is Vergilius sorait írja: „Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies;..." Érdekes megfigyelnünk, hogy Vergilius kommentátora, Servius az eclogák keletkezését azokra az eseményekre vezeti vissza, amelyek a polgárháború borzalmai során a költő békés mezei otthonát is feldúlták: Radnóti I. eclogája pedig 1938-ból való. Vergilius I. eclogájában a földönfutó Melibous felsóhajt: Látom-e még valaha hazám határait: s a háború borzalmait, könyörtelenségét festi; Radnóti I. eclogájának is ,,az ágyúcsövek feleselése" az ihletője. Nem célunk egybevetni Radnóti eclogáit Vergilius alkotásaival, de megdöbbentő a párhuzam. Radnóti maga is fordította Vergiliust. Egyéniségét, életpályáját ismerve, természetesnek találjuk, hogy éppen a IX. eclogát fordítja le, amelyben ezeket a sorokat találta: „. . . de tudod, hogy a versek Oly tehetetlenek ott, hol a Mars dárdái ropognak. Mint a sasűzte, bozótba futó kicsi chaoni gerlék." Nem lehet ez véletlen. Hiszen Radnóti maga is azt vallja, hogy „minden művész önmagát fejezi ki" [5], s a műfordításokhoz írt utószavában ezeket olvashatjuk a műfordítás tárgyáról: „Titokzatos véletlenek és nem véletlenek befolyásolják a választást, ami gyakran nem is választás, hiszen nem egyszer a vers választ ki minket" [6]. A téma tehát, amit választ, nem véletlen, de nem véletlen a forma sem, amibe azt önti. Radnóti maga is ezt vallja: „. . . a forma egyértelmű és más formákat és meg nem formáltakat kizáró, mert a forma az érté25