Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Kocsis Károly: Az orosz igék hangsúlya

különböztető eszköze. Mindezt egybevetve megállapíthatjuk, hogy a szóhangsúly az orosz beszéd érthetőségének és kifejező erejének, a helyes orosz beszédnek egyik döntő tényezője. Elhanyagolása megnehezíti, sokszor lehetetlenné teszi a megértést vagy félreértést okoz, mert a helytelen szóhangsúly következtében a beszéd formája nem tud megfelelni a közlés tartalmának. Ezért kivált nem orosz anyanyelvűeknek nagy gonddal kell foglalkozniuk az orosz szavak helyes hangsúlyozásával, ha orosz nyelvtudásukat a szóbeli közlés eszközének fokára kívánják fejleszteni. Ehhez a munkához kíván némi segítséget nyújtani ez a dolgozat, amelynek tárgya a rendelkezésre álló szűk keretek között ismertetni az orosz ige hangsúlyviszonyait. II. Az orosz igeformák hangsúlytípusai Közel száz évvel ezelőtt a magyar Rakovszky János Orosz nyelvtanában [23] még így foglalta össze az orosz ige alakjainak hangsúlyszabályait (idézzük): „Az igéket illetőleg tudnunk kell: 1. hogy ha a hangsúly a jelentőmód jelen idejének első személyében az első szótagon van, hajlítás közben nem mozdíttatik helyéről; pl. gyélaju cselekszem, csúvsztvuju érzek, sztróju építek; de ha az utolsón áll, akkor a jelen idő egyes és többes szám többi személyeiben egy szótaggal előbbre ugrik; pl. dremljú szunnyadozom, drémles, drémlet stb. ljubljú szeretek, Ijúbis, Ijúbit stb. prosú kérek, prószis, prószit stb. Kivétetnek azon igék, melyek a jelen időben ju s ezt megelőző hangzóval, továbbá bu, du, szu, tu hangsúlyos szótagokkal végződnek, mert ezek hangsúlyukat többnyire megtartják az utolsó szótagon; pl. sztojú, sztojís, sztojít állok; vedú vezetek, v egy ós, vegyót stb. . . Úgyszintén a csu és scsu hangsúlyos végzetűek is megtartják hangsúlyukat az utolsó szótagon, úm. vercsú fúrok, vertyís, vertyít stb. Hasonlólag ezen igék is: kruzsú gömbölyítek, visú függök, szusú szárítok, s több effélék megtartják hangsúlyukat az utolsó szótagon. Azonban itt is számos kivétel fordul elő; pl. sucsú tréfálok igénél hajlítás közben a hangsúly előbbre ugrik, úm. sútyis, sútyit stb. 2. Meg kell jegyeznünk, hogy a múlt időben a hangsúly — kevés kivétellel — azon szótagon marad, melyen a határozatlan módban van; pl. piszáty írni, ja piszál írtam, vígyety látni, ja vigyél láttam. Kivétetnek nacsináty kezdeni, ponyáty felfogni (ésszel), mert ezeknél a múlt időben a hangsúly az első szótagra esik; úm. nácsal, prínyal, nányal, pónyal stb. 3. A cselekvő igék hajlítható jelen idejű igenevei hangsúlyukat többnyire megtartják azon a szótagon, melyen az a jelen időnek többes számú harmadik személyében állani szokott; pl. sztojáscsij. Úgyszintén a múlt idejű igenevek is hangsúlyukat azon a szótagon tartják meg, melyen az a jelentő mód múlt idejében van; úm. sztojavsij. A szenvedő -annij, -otij, -utij, -itij végzetű igeneveknél a gyökszótagon van a hangsúly, úm. píszannij írott, kólotij hasított, tyánutij húzott, mítij mosott stb., mert gyökeik kol, tya, ni. 212