Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: Comenius és a magyar nyelv (Adatok a magyar nyelv grammatikalizálásának fejlődéséhez)

Plurális: 1. Qui sunt isti? Domin — i — ... az Ur-ak 2< Voca eos! Ó, Domin — i — ... Urak 3. Quorum vox? Domin — orum

. . . Ur-aké 4. Quibus servis? Domin — is. . . Ur-aknak 5. Quos vides? Domin — os . . . Ur-akat 6. Cum quibus ibis? Cum Domin — is Ur-aktól (?) SZENCZI MOLNÁR nyelvtanának XII.. fejezetében ugyancsak a dominus — úr szó ragozását mutatja be: Sing. Plur. nom. Úr -Urac voc. O, Ur ó, Urac gen. Uré ~ Uraké dat. Urnac Uraknac acc. TJrat Urakat mut. Űr rá Uracká abl. Úrtól Uraktól SZENCZI már hét esetet vett fel. Érezte azonban, hogy a latin ragozási paradigma a magyar nyelv számára így is szűk, s ezért még nyolcadik esetnek felvette az adverbialist is. COMENIUS Szenczi alapján említi, hogy a magyar nyelvben nyolc eset van, de példatárában, mivel a latin esetragozást kívánta bemutatni, csak a 6 latin eset magyar megfelelőit sorakoztatja fel magyarul. Hogy az idézet példákban is Szenczit követi, az ablativus magyar megfelelője rá a tanú. 10. Igen értékes megjegyzést olvashatunk COMENIUSnál éppen magyar évei tapasztalatainak és magyar munkatársainak jóvoltából a nyelvtani nem problémájával kapcsolatban. COMENIUS ui. utal arra, hogy a magyar nyelv egyik sajátos vonása: nincs meg benne a qenus kategóriája és nincs a magyarban nyelvtani nem szerinti egyeztetés sem Ebben a tekintetben tehát COMENIUS és magyar munkatársai teljesen függetlenítik magukat a latin qrammatikától. Egyértelműen mondja ki COMENIUS grammatikája a tételt: „Iiungarica lingua caret genere neutro: imo neque masculinum et feminimum, nisi re distinguit." (Vestibulum: Rudimenta Grammaticae: De nomine, C. II.). A latin melléknevek (De adnomine, C. III.) tárgyalása alkalmával is ezt jegyzi meg: „Est autem omne Adnomen trium generum: ut bonus, bona, bonum. . majd ezt a magyar nyelvtani rendszerbeli sajátságot emeli ki: „Hungarice genus in Adnomine non dignoscitur: Dicimus enim perpetuo: jo, jo, joCOMENIUS azt is kifejti, hogy a latinban a melléknév, a jelző megegyezik a jelzett szavával nemben, számban és esetben, s a latin melléknevek vagy három, vagy kettő, illetőleg egy végződésűek: „Adnomen apud Latinos est vei trium terminationum: ut Bonus, a, um, vei duarum terminationis, ut Brevis, breve, vei unius terminationis . . Ezután azt jegyzi meg, hogy „apud Hungaros semper unius terminationis . .

(Vest. Gram. Cap. III.) 192