Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: A tanári beszéd (A tanítási óra nyelvi formálása)

Gyakori jelensége az óra e szakasza nyelvi formálásának a túlságba vitt dialogizálás is, de ha újabb probléma merül fel, vagy meg nem értett, illetőleg jól fel nem fogott ismeretanyagot kell újra megvilágítani, helyes a nyelvi formálásnak az a változata, ami a dialogizálás és a monologizálás jó arányú keveréke. VII. Tanítványaink helyes, kifejező és tartalmas beszédre nevelése szempontjából nem felesleges arra a hibára is figyelmezni, hogy sokszor egyegy óra nyelvi formálásának csak a tanár az aktív tényezője, s az órán elhangzó nyelvi megnyilatkozások (kérdések, előadás, felolvasás stb.) 80 százaléka tanári beszéd. Ebben az esetben nem engedjük szóhoz jutni tanítványainkat, nem adunk alkalmat nekik arra, hogy beszédkészségüket fejlesszék, a beszédben gyakorolják magukat [11]. A számonkérés egyik hibája is ebben leli magyarázó és tényleges okát: ismét csak a tanár beszél, prelegál, újabb és újabb problémákat vet fel: sok a tanári beszéd és kevés a tanuló összefüggő, élőszóbeli megnyilatkozása. A kérdve-kifejtő módszer, illetőleg a dialogizálás helytelen szemlélete és gyakorlata a tanári kérdéseket olyan feladatok elvégzésére kényszerítette, amiben kárt szenvedett a gyerek és az oktatási folyamat is: a tanulók nem kényszerültek önálló gondolkodásra, komoly munkára, az ismeretanyag pedig igen apró részletekre hullott szét. Időt rabló tényező a sok felesleges, „üres", formális kérdés is. Egy-egy óra nyelvi formálásának tudatos átgondolása nyomán arra is tekintettel legyen a tanár, hogy kérdései legyenek célratörőek, a lényegre kérdezőek, s még a téma kifejtésére irányuló kérdésekben is probléma felvetők, s ne vegyék át egyúttal a tanítványok feleletének funkcióját is [12], Különösen tekintettel kell lenni mindezekre az ismeretek gyakorlati alkalmazására szánt alkalmak, illetőleg a rendszerező, ismétlő és ellenőrző órák nyelvi formálásában. Beszéljenek a tanulók sokat és sokszor az órákon, de ne arra biztassuk őket, hogy feleljenek mindig teljes (egész) mondattal, vagy röviden, egy szóval, hanem arra, hogy feleletük a beszédhelyzetnek legjobban megfelelő, értelmes, tartalmas és hatásos nyelvi formákból álljon. Olykor célravezetőbb éppen egy-egy elliptikus mondat használata, mint a velőtlen, öles, szalmázó mondatok hosszú sorának csak időt töltő felsorakoztatása. Helytelen az a tanári kérés is, hogy mindent „saját szavukkal" mondjanak el a tanítványok. Minden tudománynak megvan a maga szakszókincse, terminológiája: ezt használni nemcsak a tanár kötelessége, hanem a tanítványoké is. Ha a diákok a tankönyv és a tanári előadás tartalmas, jól szerkesztett mondatait „átfordítják" a „saját szavukra", csak rontanak rajta, s nem nevelődnek finom, igényes nyelvi formákra sem. A diák beszédében, feleletében is jelenjenek meg azok a nyelvi finomságok (gazdag szókincs, szóképek, fordulatok, jellemző szórendi formák, jól szerkesztett mondatok, szakszók stb.) is, amiknek szép és jellemző példáit elsősorban éppen a tankönyvek szövegében és a tanári beszédben találják, illetőleg találniuk kellene. Ilyen összefüg15