Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Darvas Andor—Somos János: A főiskolai fizikai gyakorlatok vezetésének módszere

nyék között. Nem szándékozunk — munkánk természete nem is kívánja — felsorolni azokat az általános pedagógiai és neveléslélektani elveket, amelyek általában vonatkoznak a nevelő és növendék kapcsolatára. Csupán főleg azokra a speciális vonatkozásokra térünk ki, melyek éppen az egyetemi, főiskolai gyakorlatvezető és hallgatói kapcsolatára vonatkoznak. A gyakorlatok egész légkörének, már az első perctől kezdve olyan­nak kell lennie, hogy biztosítsa a teljes rendet és fegyelmet. Itt a leg­kisebb lazaság sem engedhető meg, mert a gyakorlatok között sok olyan szerepel, amelyik a legteljesebb figyelem-összpontosítást követeli: vagy azért, hogy a kísérlet sikerüljön, vagy pedig azért, mert kellő figyelem bijján a kísérlet veszélyessé válhat. (Áramütés, robbanás stb.) A vezető tehát szoktassa hozzá a hallgatókat, hogy: utasításait a legnagyobb pontossággal be kell tartani, minden problémájukkal azonnal forduljanak hozzá, engedélye nélkül — a szünetidőt kivéve — munkahelyét senki el nem hagyhatja, minden szokatlan, nem várható jelenséget jelentsenek neki. A gyakorlatvezető ezeket és minden más, a hallgatókkal szemben felállított követelményét magyarázza meg, adja annak indoklását, ne­hogy úgy tűnjön fel, mintha egyéni „bogara" lenne A megmagyarázás azonban nem lehet jogcím vitára. Szakmai vonalon felvetheti, sőt kívánatos is, hogy a hallgató fel­vesse kétségeit, problémáit, s ezeket a teljes megértésig megbeszéljék, de a magatartás, a rend, fegyelem tekintetében semmiféle vitának nincs helye; megkapja minden intézkedés szükséges magyarázatát, és annak ellenvetés nélkül engedelmeskednie kell. Hiba lenne ebből arra következtetni, hogy a gyakorlatvezető és hallgató viszonya tehát valami hideg, alá-fölérendeltségi kapcsolat. Nincs elvtársias szellem ott, ahol a közösség rendjét szolgáló fegyelem hideggé teszi két ember kapcsolatát. A tanszékvezető szerepe a gyakorlatokkal kapcsolatban. A gyakorlatok csak úgy érik el céljukat, ha egy tudományágon (pl. szerves vegytanon, kísérleti fizikán, ásványtanon . . .) belül egységes terv szerint folynak a tanulmányi idő egész tartama alatt. Ezért gondosan ki kell dolgozni az egész tanulmányi időre szóló gyakorlat-tervet. Ennek a tervnek a szempontjait, kereteit a tanszékvezető vázolja fel azok előtt a munkatársai előtt, akik a gyakorlatokat vezetik. Ilyen (rövidítve közölt) munkaterv keret pl. a pedagógiai főiskolák fizika gyakorlatai számára: I. Időmennyiség hat féléven át félévenként 15-ször 3 óra. II. Elérendő cél: a) kellő jártasság megszerzése az általános iskolai demonstrációs kísérletezésben; b) a tudományos mérési technika elemeinek elsajátíttatása. c) a hibaszámítás egyszerűbb eseteinek és alkalmazási lehetőségei­nek, szükségességének megismerése. 144

Next

/
Thumbnails
Contents