Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Az orosz nyelv eszközei a kauzatív igei kapcsolatok kifejezésére

и. Történetileg nézve a magyar nyelvben a kauzatív igejelentés alaki kifejezői a következő képzők voltak : [15] 1. az egyszerű -t (vagy az alapszó véghangzójával bővült) -at, -et, és 2. az összetett -ít (-ajt, -ejt), -tat, -tet, -szt, -aszt, -eszt (-ajszt stb.). Az iskolai nyelvtanok — mint látni fogjuk — ma már csak az -at, -et, -tat, -tet képzőket szokták megemlíteni. Valamennyi felsorolt képző közös eleme a-t — mint már jeleztük —, az ősi finnugor (uráli) kauzatívum. Ilyen alakban még ma is megvan több igében, amelyeknek azonban már elhomályosodott a műveltető jelentésük. Az ilyen igék eredetileg műveltető (helyesebben : kauzatív !) jelentése csak akkor válik világosabbá, ha összehasonlítjuk őket más ugyanolyan tövű igékkel : pl. kelt, vö. : fölkel, bont, ront, vö. : boml-ik, roml-ik. [16] A magyar nyelv tehát a legrégibb időktől fogva szintetikusan, külön képzővel fejezte ki a műveltetést, amíg más nyelvek ugyanazt csak analitikusan, körülírással tudják kifejezni. Más szóval : a magyarban külön igefajta, külön nyelvtani kategória áll a műveltetés rendelkezésére. Ilyesmi az indoeurópai nyelvekben és ennek következtében a szláv nyelvekben sem fejlődött ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az indoeurópai nyelvek közül az ősszláu kizárólag körülírással tudta volna a műveltetést kifejezni. Már az ősszláv korszakban lehetséges volt, hogy egyes igeosztályok jellegzetes magánhangzói (mutatói) és az igető gyökmagánhangzójának különböző lokú váltakozásai révén kauzativitás jöjjön létre. Vagyis a kauzatív igék képzése így történt: Az ige gyökének ,,e" hangja vagy valamely diftongusa átalakult ,,o"-vá (esetleg más diftongussá), amihez még egy képző járult. A nyelvtudomány mai álláspontja szerint ez a képző a szláv nyelvekben az -i hang volt. (Természetesen az ige gyökében analógiás úton később nemcsak e-o, hanem más hangváltakozások is bekövetkezhettek, lásd a jegyzetekhez csatolt táblázatot !) Az a képző tehát, amely a kauzativitás jelentését magában foglalta (gyökmagánhangzó-váltakozással együtt), az ősi finnugor -t-hez képest az ősszlávban az -i képző volt. Pl. мерети (<merti) — морити. Az első ige bizonyos állapotot, a második pedig egy olyan cselekvést fejez ki, amely ezt az állapotot előidézte. [17] Igaz, hogy ez a képzés ma már nem produktív, azonban a régi szláv nyelvekben, különösen az óoroszban találunk azonos gyökű igepárokat, amelyek közül az egyik valamilyen cselekvést vagy állapotot fejez ki, a másik pedig azt a kényszert vagy buzdítást jelöli, amelynek következtében ez a cselekvés vagy állapot létrejön. Figyeljük még meg a következő igét is : пить = inni, de поить = itö/ni. A második az elsőhöz képest műveltetést fejez ki. Az orosz terminológia szerint néha különbséget teszünk a tulajdonképpeni kauzatív igék és a faktitív igék között. Az elsőt cselekvést kifejező tárgyas igéből (pl. Поити < пити), a másodikat állapotot kifejező tárgyallan igéből képezzük (pl. боудити < бъдёти). Néha azonban közös néven, mindegyiket kauzatív igéknek ne82