Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A gyógyvizek kémiai vizsgálata hazánkban a XVIII. században

A gyógyvízanalízisek e szakaszában találunk olyan műveket is, amelyek igen alapos felkészültséggel, alapos kémiai tanulmányok alapján készültek. Stoker Lőrinc budai orvos 1721-ben írt könyve szinte példaképe lehetett az alapos kémiai tudással készült gyógyvíz-ismertetésnek. Műve azonban, éppúgy, mint Hermannus 1726-ban írt könyve, rövidesen idejét múlttá vált a kémia egyre rohamosabb fejlődése miatt. Megállapításaik ma már csak a korabeli kémia alapos ismeretével érthetők meg. Sokféle vegyszerrel dolgoznak, következtetéseik között azonban kevés az, ami ma is helytálló. Vizsgálatainak konklúziójaként Stoker ezt szögezi le: „Ezekből és száznyi hasonló kísérletekből... azt állapíthatjuk meg, hogy hévizeink közönséges ként és a fémek kénét, salétromot, tinisót, mészkövet, bolusföldet. .. tartalmaznak" [3], Furlani 1738-ban kiadott munkájából ugyancsak korszerű képzettsége tűnik ki. Megállapításai azonban — kora tudásának megfelelően, meglehetősen bizonytalanok. „Állítom — mondja —hogy elsősorban timsó, mészföld, közömbös sók és kén fordulnak elő a rákosi hévizekben" [6], Állításait tekintélye támasztja alá. felhozott bizonyítékai elég ingékonyak. Más szerzők munkái is tanulságosan mutatják a kémia akkori kiforratlanságát. A máig is helytálló helyes módszerek, következtetések mellett rengeteg téves megállapítást is felmutatnak. így Woita Antal Hont megyei orvos Szklenófürdő vizéről írva, az analízist általában helyes módszerekkel hajtja végre. Ugyanakkor viszont a víz fajsúlyát, minthogy a hidrosztatikai mérleggel eltérő adatokat kapott, nem közvetlen módszerrel határozza meg, hanem Hippokrates elvére hivatkozva („amelyik víz gyorsabban melegszik és gyorsan hül, az a legkönnyebb") két vízminta párhuzamos melegítésével állapítja meg a viszonylagos sűrűséget. Woita-nál olvashatjuk azt is, hogy „vannak egyes vizek, amelyekben a bedobott testek nem mennek a víz fenekére, vannak olyan folyók is, amelyekben, amikor idegen patakot kénytelenek felvenni, az egyik víz nem keveredik a másikkal" [11]. Körülbelül a század közepéig tartott az a korszak, amíg időálló eredmények helyett csak próbálkozások történtek a gyógyvizek kémiai megismerésére vonatkozóan. II. A század közepe körül a gyógyvizek vizsgálatával foglalkozó munkák között megjelennek olyan művek, amelyek eg'v bizonyos, logikusan kidolgozott vizsgálatsorozat felállítását és elvégzését bizonyítják. Ezek a vizsgálatmenetek azonban csak egy-egy szerző sajátjai, általánossá még nem válnak, s a szerzőkben sincs arra vonatkozóan törekvés, hogy eljárásukat általánosan használtnak fogadják el mások is. A század közepének legkiválóbb magyar vízvizsgálója Torkos Justus János, az ismert pozsonyi orvos, a Taxa pharmaceutica Posoniensis szerzője. 1745—46-ban publikált analíziseiben az alábbi eljárások követik egymást: 605-