Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Molnár József: Heves és Külső-Szolnok megye alkotmányos és függetlenségi mozgalmai (1849—1867)

a telkes jobbágyok kaptak telket, a zsellérek, cselédek semmit sem kaptak. A nincstelen zsellérek tekintélyes része a tőkehiány következtében már a 40-es évek elején is munkanélkül tengődött. A nincstelenek munkaerejét sem az iparban, sem a mezőgazdaságban nem tudták megvásárolni a nagy pénzhiány miatt. A tőkehiány problémája a szabadságharc leverése után még élesebben jelentkezett a mezőgazdaságban, mint 1848 előtt. Nincs tőke, nincs felszerelés, nincs munkásszervezet. Az ingyen jobbágy munka elvesztésével, a közteherviselés bevezetésével és főleg a Habsburg-adórendszer kiterjesztésével a magyar középés nagybirtok eladósodása tovább fokozódott. A szabadságharc bukása után a legtöbb középnemesi és sok nagybirtokos gazdaság is a tönk szélére, a gazdája pedig az uzsorások karmai közé került. Fokozta a tőkehiányt az is, hogy a Kossuth-bankókat érvénytelenítették, amely által kb. 70 milliónyi összeget vontak ki a forgalomból. A nemesség döntő többsége tehát pénzre, hitelre szorult, ezért kölcsönöket, úrbéri kárpótlást éte előlegeket kértek az osztrák kormánytól. Azonban az előlegek, kölcsönök folyósítását csak a bécsi udvarhoz hű földesurak kaphatták meg, éppen ezért szigorú kivizsgálás előzte meg azok kiutalását. A Földhitel Intézet csak 1862-ben alakult meg és 1863-ban kezdte el működését. Hitelt azonban az is csak a nagybirtokosoknak adott, a középbirtokosoknak nem és az általa nyújtott összeg is kevés volt. így gépesítésre nem is igen gondolhattak. Ez az oka annak, hogy »Magyarországon 1863-ban csak 194 gőzgép volt, 1 603 lóerővel.« [14]. Heves és Külső-Szolnok megyére ebből csak pár darab jutott, mivel a gőzgépek főleg az ország nyugati részén, Dunántúlon voltak. Az kétségtelen, hogy vasekék terén megyénk — legalább is a többi megyéhez viszonyítva — iól állott. A kiegyezés után közvetlenül: »Heves és Külső-Szolnok megyében 26 234 vaseke volt, ennél többel csak Pest-Pilis-Solt megye rendelkezett. Árva, Máramaros megyékben ugyanakkor csak 123, Zaránd megyében pedig 12 a vasekék száma. A faekék száma Heves és Külső-Szolnok megyében 1867-ben viszonylag kevés a többi megyéhez képest: 1 858; Árva megyében 12 064, Máramaros megyében 4 912, Zaránd megyében 4 114.« [15]. A tőkéstermelésre való áttérés komoly akadálya volt a földesúri és paraszti birtok elkülönözetlen és tagosítatlan volta. Az elkülönözés, a közös községi tulajdont képezett legelő, erdő, nádas területéből egyrészt a volt jobbágyokat és zselléreket, másrészt a földesurakat illető birtokrészek kihasítását jelentette. A parasztgazdaságok nem voltak teljesen elkülönítve a földesurak gazdaságától. Tagosításra szükség volt, de nem olyanra, mint ahogy azt végrehajtották. 1853 március 2-án jelent meg az a császári pátens, mely a tagosítás lebonyolítását szabályozta. E pátens a nagybirtokosokat védte és a parasztság kisajátítását eredményezte. A tagosítás tehát a születőben lévő mezőgazdasági kapitalizmus érdekében történt, amelynek végrehajtása során a parasztok óriási tömegeit fosztották meg földjüktől, akik azután a falusi proletárok sorait gyarapították. A tagosítások a parasztság kisajátításának törvényes formái voltak. 1848 után és az eredeti felhalmozás újabb szakaszát jelentették. 216