Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Molnár József: Heves és Külső-Szolnok megye alkotmányos és függetlenségi mozgalmai (1849—1867)

A mezőgazdaság kapitalista fejlődése hazánkban »porosz úton« történt, amely egymagában megmagyarázza, hogy 1848 után a parasztság többségének helyzete csak nyomorúságos és keserves lehetett. A heves megyei földesurak és már részben a jómódú parasztok is egyre tovább nyesegették a parasztságnak a még megmaradott parcelláit. A földesúr és a jómódú parasztok mellett ugyancsak a szegény parasztságot nyúzták: az adóbeszedők, a végrehajtók és az uzsorások. Az elvesztett legelő- és erdőhasználatért, a kölcsönvett pénzért és gabonáért egyre többször kényszerült »ledolgozásra«, amely ugyancsak a földesurak és zsíros parasztok vagyonát növelte. Ezek mellett főként a parasztokat és a munkásokat sújtották a súlyos állami adók, az önkényuralom politikai és katonai terrorja, az osztrák katonaság beszállásolása, garázdálkodása, stb. A kapitalista fejlődés lassú volt,, ugyanakkor az egyre fokozódó kisajátítások révén mindinkább növekedett a földjeit vesztett szegények száma. E nincstelenné vált paraszti tömegeket a nagyon lassú fejlődésű kapitalista ipar és mezőgazdaság nem tudta felszívni, aminek következtében tehát már a kapitalizmus megszületésekor is nagy lett a munkanélküliek száma. Azok a parasztok pedig, akik mezőgazdasági, vagy ipari bérmunkások lettek, nagyon olcsó munkabérből kellett, hogy tengessék életüket. Az elmondottak alapvetően a kapitalista agrárfejlődés »porosz útja« és az osztrák elnyomás öszszefonódásának volt a következménye. Az eddig elmondottak azok a fővonások, amelyek a magyar parasztság nagyrészének életét jellemezték a szabadságharcot követő években, de lényegében a következő évtizedekben is. Magyarországon a mezőgazdaság kapitalista fejlődésének két feltétele volt: a termelőeszközöktől megfosztott s így bérmunkára utalt osztály létrejötte és az új földesúri technika alkalmazása. Polgári történetíróink a XIX. század második felében, de a XX. században is — ha az önkényuralom korszakáról írtak — soha említést sem tettek a magyar parasztság függetlenségi és antifeudájis mozgalmairól, pedig ebben a korban a megalkuvásnélküli függetlenség gondolatát nem a középnemesség, hanem a magyar nép, elsősorban is a parasztság képviselte. A parasztság Kossuth nevével és szellemében szállt síkra a Habsburg-önkényuralom megbuktatásáért, a demokratikus átalakulás befejezéséért, a földosztásért. Az előbbi megállapítások Heves vármegyére is vonatkoztak. Az egyesített Heves és Külső-Szolnok megye területe ebben az időben: 1,171.041 kat. hold. Ez a terület 1 028 nagy- és középbirtokos és 48 921 kisbirtokos (a volt telkes jobbágy ok is benne vannak) kezén volt. A megye nagyrésze az 1 028 nagy- és középnemes tulajdonát képezte, akik igen jómódúak és vagyonosak voltak. Az egész megyében csak öt község van nyilvántartva: Lelesz, Szt. Erzsébet, Bocs, Besenyő és Mikófalva, amelyek úgyszólván teljes egészében a bocskoros nemesség kezében voltak. Az 1,171.041 kat. holdból: 424,055 kat. hold szántó 174,292 kat. hold rét és beltelek 328,377 kat. hold legelő 113,050 kat. hold erdő 27,422 kat. hold szőlő 12,893 kat. hold nádas 90,950 kat. hold hasznavehetetlen.« [13]. A jobbágyság megszűnésével megyénkben az úrbéri birtokok nem darabolódtak fel. A negyed-, fél- és egésztelkes jobbágyok az általuk már régebben megművelt földeknek tulajdonosai lettek. 1848-ban csak 215