Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A Tokajhegyaljai régi szőlőművelés szókincse

Verebet fogtam, megpatkoltam. Szőlőfára akasztottam, Verebet, verebet, verebet! Ezt a kerepelő rigmust akkor használták, amikor a szőlőérés idején riogatták a madarakat. E rigmus mádi változatát közölte ERDÉSZ Sándor. (A Hegyaljai szőlőmunkások szüreti népszokásai: 1957:6.) A pásztorinas régi rigmusa is értékes adalék. Tokaji adatszolgáltatóm szerint a pásztorinas ezt a rigmust verte ki: Ma van Jakab nap, Ma szeret a pap, De a szegény pásztorinas, Akkor szeret, mikor kap. A régi szokás szerint Jakab napkor (július 25-én) álltak ki a pásztorok, s kezdték meg az őrizetet. II. RÁKÓCZI Ferenc hegyaljai szőlőinek szabályzata is nyújt számunkra néhány értékes adalékot a pásztorok életére vonatkozólag is. A földesurak szívesebben alkalmaztak nőtlen pásztorokat, hogy ne hordja haza családjának a szőlőt. A hegyaljai pásztorok mulatásáról, szórakozásáról is említést tesz ez a szabályzat: „Mivel a szőlőpásztorok két három mélyföldnyire is el szoktak hajgálkozni'

4! menni, azért tovább senkinek a szőlőpásztorok közül a határain kívül az meg nem engedtetik, ha pedig itten akarnak hajgálkozni, legyen az inspektor hírével. . ." (Vö. Magy. Gazd. tört. Szemle, I. 78.) Ez a hajgálkozás valószínűleg parittyájukkal való vadászásra, vagy éppen csak kedvtelésből űzött versenyre vonatkozhatik. SZIKSZAY FABRICIUS már szótározta a szőlőpásztorok nevét: Szolo pásztor (Vinearius custos) és e fontos készségét is: Parittya (vö. Melich kiadás: Szikszay Fabricius Balázs: Latin—magyar Szójegyzéke, Bp. 1906.) FUKER Friedrich, Jakob Hegyalja geográfiájának vázolását nyújtó munkájában 1790-ben hitelesen írta le a szőlőpásztor életét, készségeit: parittyáját, ostorát, kereplőit is. (Versuch einer Beschreibung des Tokayer Gebirges. Wien, 1790.) Ez az adalék annál is inkább értékes számunkra, mert a nagyszámú ilyen természetű munkák általában alig érintenek néprajzi vonatkozásokat. A szedés, a szüret A régi hegyaljai szüret a regulás napon,

54

2 Simon—Juda napján, október 28-án kezdődött. Volt eset, hogy a szőlőhegyek ily késő felszabadítása

54

3 miatt a hó alól szüreteltek, s melegített köveket hordtak szét a szedők között, hogy a hidegtől meggémberedett kezüket átmelegítsék. CSAPLOVICS János arról is beszámolt Gemälde in Ungarn (1829) című munkájában, hogy 1812-ben a korán leesett hó és a nagy hideg miatt csak a következő év februárjában tudták a hegyeket felszabadítani. Az egykorú leírások szerint a hideg a szőlőszemekben nem tett semmi kárt. csupán a must fakó színe árulta el, hogy a termés áttelelt. így történt meg az az eset, hogy 1813-ban a Hegyalján kétszer szüreteltek. A jó évjáratú szüreteket a Hegyalján szertartásszerűen hirdették ki. 18