Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A Tokajhegyaljai régi szőlőművelés szókincse

elvégzése után áldomásban pro singulis personis egy egy meszely bort adnak". Amikor a Hegyalján nagyobb volt a szőlőterület, a szomszédos vármegyékből, különösen Szabolcsból és a Cserehátról jöttek korcos tarisznyával

47

5 a kétkézi munkások

47

6 szőlőmunkára. Az egykorú írások szerint sok lengyel munkás is dolgozott a Hegyalján, s nem egy közülük szőlőbirtokosként élt, s telepedett le közöttünk. Mád község 1775-ös diáriuma ilyen neveket is tartalmaz: Antalovszky, Antovszky, Klubovszky, Levenszky, Lublinszky, Plávenszky, Sabjovszky stb. A Hegyalján szakmányt és napszámot vállalt kétkézi kapásokat betyároknak

47

7 is nevezték, mivel betyárosan

47

8 élődtek, tengődtek. Az 1800-as évek elején — KASSAI József szerint — löbögő ingujjban

479 parádéztak a tokaji búcsúkon a nyalka betyárok,

48

0 még lábravalójuk is kényesen ki volt mesterkézve. Az árutermelő szőlőbirtokokon szegődött betyárok

48

1 is dolgoztak. Az ő sorsuk is tükröződik ebben a régi hegyaljai szólásban: Szegődött bér, osztott konc

43

2 Nehezen éltek, fodor korpára,

48

3 tehát nem szitás malomban őrölt lisztből sütött irgyes,

48

3 szalonnás, sületlen kenyerük is alig volt, s leggyakoribb eledelük a sovány kukorica görhe 48

4 Nem véletlenül hívták az első kapálást mélyítő kapálásnak

43

5 is. A hegyaljai talaj jó mély kapálást igényelt, s a szőlő talaját jól meg kellett mozgatni. A régi írások emlegetik a vakjában

48

6 (fakadás előtt) történt kapálást is. A sárospataki uradalom urbáriuma 1633-ban arról ír, hogy „az ardaiak az Somliodon leveő rész szeőleőt, melliet eők szoktak miuelni megh meczeset, ki haniasat es vakjaban be kapallasat

48

7 eluegezuen . .. áldomást kaptak. (Makkai: 193, 196.) Ha nagyon jó fakadásnak indult

48

8 a szőlő s nagyon kövéren nőttek a hajtások, szükséges volt lazán megkötni a növéseket. Ezt az első kötözést

43

9 hívták nyakbahányásnak 49

0 A hajtások felső részét összefogták és igen tág kötést alkalmaztak. Amikor virítani

49

1 kezdett a szőlő, békét hagytak a virító szőlőnek. A bodrogkeresztúri szólás szerint: Mikor a szőlő virít, benne még imádkozni sem szabad. Ha ekkor megzavarta valami munkával a virító szőlőt a munkás, könnyen elszaladt a termés 49

2 s nem maradt gerezd. A szőlővirítás után következett a rendes kötözés 49

3 Valamikor csatéval 49

4 kákával,

4

9'

5 kötősással,

49

6 nyers gabonaszalmával

49

1 kenderfonállal

49'

8 kötöztek. SZABÓ Dávid elítélően elemzi a régi kötözési módot: A csátéval a kötöző összeöleli a szétálló vesszőket, s a tőhöz közel összeköti. Egy másik csátécsomóval derékon szorítja össze a hajtásokat, egy harmadik csomóval a vesszők tetejét szorítja a karóhoz.

49

8 E művelet után csonkázás

49

9 is történik. SZABÓ szerint ez a kötözés helytelen volt, mert az egész szőlőbokor ,,egy tömött csomag lett", a gerezdek is összeszorultak, tömve voltak, s mindez a termést is kisebbítette. Szerinte úgy kell helyesen kötözni, hogy a vesszőknek és a gerezdeknek „tére legyen". A nyakbahányás és a kötés

50

0 után megkezdődött a második kapálásvagy forgatás

50

2 Bártfa város hegyaljai szőlőinek számadáskönyve már 1510-ben említést tesz erről a műveletről: „Ante Magdalena forgatasch .. " kezdődik, akkor, amikor a gerizdek már elvirítottak.

50

3 A má16