Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Pataky László: Az angol felvilágosodás esztétikájának történeti szerepéről és legjelentősebb képviselőjéről

méh saját Önző felfogásában élt. Volt ennek olyan következménye ís, hogy a művészetben jobban érvényesült az, aki jobban csalt, kihasználta a többi méh önzését, mint az igazi művész, a tudósok azt nézték, hogy milyen állításaikért fizetnek jobban, a rokkantak az utcán koldultak, a háborúban sohasem jártak pedig érdemrendekkel feszítettek hivatalaikban stb., stb. Az egész méhkas tele volt önzéssel, erkölcstelenséggel, de gazdaságuk mégis napról-napra növekedett, még a szegények életszínvonala is állandóan emelkedett. Egyszer azonban a méhek elhatározták, hogy ily szörnyű önzésben nem lehet tovább élniök és Önzetlenül, erényesen kezdtek élni. A következmény azonban az lett, hogy az erények felvirágoztak a kasban, de egyre szegényebbekké lettek, és végül is elpusztultak, mert amikor háborúra került a sor, a méhek a frontra mentek és nem úgy harcoltak, mint mikor előzőleg lepénzelték a szomszéd méhkas hadvezérét. Mi sem áll távolabb tőlünk, mint holmi altruizmus nemesnek látszó palástját magunkra ölteni és ennek biztos védelme alól hadakozni Mandeville-lel és az övéhez hasonló nézeteket valló gondolkodókkal. Hoszszabb történelmi távlatból ki ne látná, hogy bizonyos értelemben jogos volt szkepticizmusuk a Shaftesburyék túlságos optimizmusával szemben. Alig vitatható azonban, hogy a kétféle elmélet közül a Shaftesburyéké volt történelmileg jogosultabb és ezen az alapon tekinthetjük őt a felvilágosult angol esztétika legjelentősebb képviselőjének. Ezzel kapcsolatban szólnunk kell néhány szót Shaftesbury stílusának kérdéséről. írásai ilyen értelemben is ellentétes ítéleteket nyertek. Voltak, akik csodálták, voltak, akik valósággal borzadtak tőle. Ma máikétségtelenül idegenszerű nekünk ez a stílus, de akkor mégis csak hősies birkózás volt az a megfelelő esztétikai kifejezésekért, amelyekért előtte az újkori filozófusok bizony nem nagyon éreztek felelősséget. Ilyen szemlélet esetén mindjárt közelebb kerülnek hozzánk nemcsak eszméi, hanem képei, kifejezései is. Végül foglalkoznunk kell az ő hatásának kérdéseivel, hiszen az elméleti állításoknak végül is a gyakorlat a próbaköve. Shaftesbury könyveit olvasták, vásárolták. Egyesek ebben is csak az angol sznobizmus megnyilvánulásait látták. Az tény, hogy a kritikusok többsége nem nagyon szerette. Közöttük a legmesszebbre megy az a Leslie Stephen, aki szerzőnket csak „szegény Shaftesbury"-nek nevezgeti és kijelenti, hogy az angolok szívesen átengedik ezt a „másodrendű szerzőt" a németeknek, akik szinte érthetetlen módon nagyra tartják (19). Ez a Leslie Stephen érezhetően a kritikusok ama csoportjába tartozhatott, akik a kritikusi tiszt feladatának elsősorban nem az igazság megállapítását, hanem az olvasók meghökkentését tekintették. Tévedett abban is, hogy Shaftesburyhez csak a németek vonzódtak volna. A francia Montesquieu például úgy vélekedett róla, hogy Shaftesbury egyike a világ négy legnagyobb költőjének (20). Diderot sem azért kezdeményezte az An Inquiry francia fordítását, mert rossz véleménnyel lett volna Shaftesburynek eme időrendben első írásáról. De tévedett Leslie Stephen akkor is, midőn azt vélte, hogy az angolok nemigen szerették. Már Fielding életrajzírója, Cross feljegyezte, 8* 115