Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Procopios uzurpációjának társadalmi alapjai

156] Uo. Αίτιον öt ην και τηνιχαντα ου όνοΐν οικοτρίβων άνόρία, αλλ' άλιτήριοι σνχοφάνται και ιίαλαμναΐοι τίροοαγωγεΐς, οι σνναναγχάσαιηες 'Ιταλιώτας ατίασαν ασμένως τΐροαιέσΰαι των χαόεστηκότων μεταβολών Ezt a szöveget Petavius latin fordítása a 'következőiképpen tolmácsolja: »Atque illa etiam tempore mot us omnis atque tumultus causa non duorum vernarum virtus exstitit, sed perditissiimi sycophantae et emissarii exsecrandi, qui ea Italos compulerunt, omnem ut rerum mutatianem libenter admitterent.« Ez a fordítás és a hozzáfűződőő magyarázat: »hoc ad Crixum et Spartacum refero. Quorum non tarn virtute factum asserit, quam emissariorum calliditate ac inequitia, ut ad illos se Italia oimnis ad lungeret« — a felkeléseket a vezérek propagandistáinak és »emissariusai

ηak« tulajdonítja. Az eredeti szöveg nem ezt mondja. A syikophantai-ban nem nehéz felfedezni az agentes in rebus, másnéven »curiosi« a császári titkos rendőrök közgyűlöletben álló csoportját, az utóbbiak pedig ezek pribékjei (prosecutores). Ilyen kapcsolatban említi őket bib. Or. 18., 136. is. Sykophanták és prosagógeusök, mint a tyrannis gyűlölt eszközei egymás mellett fordulnák elő már Flutarchosnál is: De curiositate 16. (522. F — 523, A), a szöveget idézi: Stephanus: Thes. 1. Graecae VI. 1847., s. v. prosagógeus. Ez a szöveg nyílván elkerülte a nagytudású Petavius figyelmét, különben nem érthette volna félre Themistios célzását. Them, szavai tehát a domináitus visszaélései és bűnei által kiváltott közhangulatról szólnak, amely az elnyomó rendszer »bánmilyen változását szívesen fogadta«. — Ennyiben rétorunk szokásához híven, magasztalásba rejtett éles bírálatot gyakorol a dominátus népelnyomó rendszere fölött és Valenset a felkelés leverése alkalmából bunkóit formában ennek megváltoztatására szólítja fel. Néhány évvel később, 368-ban, Valens quinquennáliája alkalmából mondott VIII. sz. beszédében a rétor hasonló, talán valamivel nyíltabb bírálatot gyakorolt (v. ö. különösen 113—'115. lapokat). — Az agentes in rebus intézményeikhez: Hirschfeld: Kleine Schroften 624. 1. és kik. {57] Them. Or. VII. (91. С): Χρεών άποκοπάς, γης αναδασμούς, τεν έπι Κρόνου και Ρέας εύόαιμονίαν τίικρα όελεάοματα τοις ντίο τούτων άλισκομένοις Α Kronos és Rea aranykorára való utalás félreérthetetlen célzás annak a legendás időszaknak utópikus-kommunista viszonyaira, amellyel a föld közös tulajdonát is asszociálták. V. ö. pl. Vergilius: Georg. I. 126., Ног. Carm. III. 24., 12. Ovidius: Metaim. I. 135. ík. Hésiodos: Munkák és napok (Bp. 1954.) akadémiai kiadásban: Trencsényi—

Waldapfel: Az aranyikor — mítosz és a boldogok szigetei; u. a.: Mitológia (Bp. 1956.), 80. 1. 158] Them. Or. VII. (92. A). [59] Them. Or. (91. C) uo. 90. A és 86. В. [60] Them. Or. VII. (91. D). [61] Amm. XXVI. 10., 1—3. [62] Themistius Or. 279. 1., irodalommal. Azóta: Dalman: Der Valens-Aquäduct in Konstantinopel (Indogerm. Forschungen III., 1933.). [64] Schulten: Zwei Erlässe des Kaisers Valens über die Provinz Asien (Jahresh. des österr. Arch Instituts IX. [1906.] 40. kk.) Bruns: Fontes Juris Romani No. 97. a-b; Abbott

—Johnson: Municipal administration in the Roman Empire p. 500—505., No, 157—158. [65] Them. Or. VIII. (116. A), a. 368. [66] Pigamiol i. m. 155—156. 1. Ugyanitt a 155. l.-on azonban tárgyi tévedés van; Maximus pénzbüntetése és tarburája megelőzte a Prolkopios felkelést, tehát nem annak retorziója. Maximus egyébként, mint láttuk, szembenállt Prokopiosszal. Sőt, éppen ez a szembenállása egy ideig még rangemelkedést is biztosított számára: az őt megkínzó Salutiust éppen ezen a jogcímen fosztották meg hivatalától. Maximus visszakapta vagyonát és Konstantinápolyban jártaikor tiszteletben is részesült. V. ö. Eunapius FHG IV. p. 479—480. 408