Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

IV. Miscellanea - Berzy András: Kossutih Lajos ismeretlen levele Horváth Mihályhoz

kútfejét) a Nemzet szellemét eléggé elmálasztva vélvén az alkotmányos élet definitiv elnyomására egy olly eszközhöz nyúlt, melly a Nemzet erkölcsi erejét új életre ébresztette fel; melly élet a következő években mindig növekedő erővel nyilatkozott a törvényhatóságok — különösen a Megyék működésében. Már pedig az otthoniak, ha nem volnának olly hanyagok, mint a minők, Önnek sok más, szintúgy nélkülözhetetlen kútfőket megküldhetnének; ilyenek például: az Országgyűlési naplók s irományok — az én Országgyűlési tudósításaim (miknek becse abban van, hogy az 1832—6ki Országgyűlésen kezdették (ön előtt bizonyosan ismeretes okból) a kerületi ülések azon fontosságra emelkedni, melly fokonkint az országos üléseket puszta expeditionális hivatallá süllyesztette — (a ker, üléseknek pedig akkor még nem volt naplója) megküldhetik az én törvényhatósági tudósításaimat — későbbről meg a Pesti Hírlapot, Jelenkor, s Világot, (a három fő párt orgánumát) — meg, az ellenzék és a kormánypárt szervezett testületi működésének resuméját, — meg Pest (akkoron vezér) Megyének az 1847 ki Országgyűlésre adott utasítását, melly a szabadelvű párt tendentiáinak legkimerítőbb tüköré — meg, Széchenyi Kelet népét s reá adott feleletemet, aztán a 48 ki hírlapokat; — ezt mind megküldhetik, és ez mind együtt véve kétségtelenül gazdag kútfő, sőt nélkülözhetlen — de a mi mindennél nélkülözhetlenebb a Megyék Jegyzőkönyveit nem küldhetik meg. Fontolja meg kérem tisztelt Barátom valljon nem tanácsosabb-e az 1823—48ki korszak történelmének kiadásával még kissé várni. Akármint vélekedjék is ön Hazánk kilátásairól abban gondolom egyet fog velem érteni, hogy a jelen provisiorius állapot soká már nem tarthat, s jobbra vagy balra olly átalakulásnak megyen elibe az Európai viszonyok folytán is, — melly önnek útjából a fenforgó nehézségeket minden esetre elgörditendi. Én tartoztam ez észrevételekkel a barátságnak, s Ön iránti szives tiszteletemnek — Dixi et salvavi animam. — ön cselekedend a mint legjobbnak látandja. Át térek becses levelének azon részére, melly személyemre vonatkozik. Én nem azért nem irom meg még csak memoire alakban sem korunk hazai történelmét — mint ha reá nem érnék; az ember, ha akar sokra reá ér — hanem azért nem teszem, mert sokkal inkább indentificálva van csekély személyem e korszak eseményeivel, mintsem hogy történelmet írva, magamról is ne volnék kénytelen szóllani. Márpedig önérzetem nem engedi (nem mondom: a köteles szerénység, hanem az önérzet nem engedi) hogy magamat saját tetteim trombitásává vessem fel. A memoire-írás eszméje iránt pedig már éppen legyőzhetlen undorral viseltetem. Szerintem ebben valamelly olly nyomorult hiúság rejlik, mellyet a világ tartson bár érdemnek Julius Caesartól — Monsieur Lamartine-ig, én utálatos önfitogtatásnak tartom. Hírre, névre sohasem vágytam; — felejtetni jobb szeretek mint dicsértetni, — de ha vágynék, önbecsérzetem nem engedné, hogy becses magammal enmagam foglalkozzam. Irományokat kért ön tőllem, tisztelt Barátom! miket a hajótörésből megmenthetők. — Irományokat!! — más embernek kellett volna lennem mint a minőnek magamat tudom; ha Nemzetem bukása közben, akármi más gond helyt találhatott volna agyamban vagy szivemben, mint a végetlen bú gondja Hazánk bukása felett! — Én egy könnyű kézi táskával karomon vettem búcsút Hazánk földjétől — ez; a kard oldalomon mit a Török a határon leoldatott; — a tenger hazafi bú keblemben, — a megtörhetetlen honszeretet — s az eltökéllés tenni a honért a számkivetésben is mit s mennyit lehet, dicsvágy avvagy elismerésre számítás nélkül —• ez, s a hontalanság vándorbotja volt minden — minden! mit magammal hoztam a hazából. — Papírt csak annyit, a mennyi elég volt hogy egy csipetnyit szülőföldünk porából tárczámba tehettem. — Ez meg van. De irományt nem hoztam magammal egy betűnyit sem. Azonban ugy tudom, hogy kormányzói levéltáram jó része megvan mentve

r s biztos kézben van otthon, egy volt tisztviselőm kezénél, ki már élőbbről olly ragaszkodással volt irántam, hogy azon naptól óta midőn az Osztrák 1837 tavaszán a törvényhatósági tudósítások miatt elfogatott, minden reám vonatkozó irományokat szorgosan összegyűjtött; s még a védelmet is mit perembe, tömlöczöm magányából készen küldtem ügyvédemnek Benyovszky Péternek, nem restellette lemásolni. Ha megígéri ön, hogy a velei közlekedésre olly utat választ, melly őt semmiesetre sem compromittálhatja — megírom nevét bizalmasan. 5 98