Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A fehér terror rémuralma Heves megyében 1919—1921

máját csak úgy tudták valahogy megoldani, hogy fejadagokat utaltak ki az egyes családoknak [113]. Az árak egyre emelkedtek, s a korona árfolyama egyre esett. A pénz elértéktelenedése miatt nagy idegesség kapott lábra. Rémhírek terjedtek el a devalválásról, új pénz kibocsátásáról, lebélyegzéséről, kényszerkölcsönről stb Ezért mindenki félt a pénztől, s a leglehetetlenebb árakon vásárolt össze mindenféle haszontalan holmit abban a meggyőződésben, hogy annak több az értéke, mint a pénznek. Arattak a lánckereskedők és a valutaspekulánsok [114]. Megindult az ún. »batyuzás«; a városi ember kigyalogolt falura és ruháját váltotta fel élelmiszerekre [115]. Vasárnap délutánonként sűrű rajokban húzódtak Eger lakói a szomszédos falvakba — »teperni«. Nagy batyukkal mentek, kicsivel jöttek vissza [116]. A lakáskérdés, főként Egerben és Gyöngyösön, szinte vigasztalan volt. De még szükséglakások építésére sem lehetett gondolni, mert nem volt építőanyag [117]. A hűvös idők beálltával még inkább elviselhetetlenné vált a lakáshiány. A lakáshivatalt valósággal megostromolták a hajléktalanok. Az állomás pedig népes volt a vasúti kocsikban lakó menekültekkel. Főleg Csehszlovákiából kiutasított hivatalnokok tengették ott életüket. De olyanok is akadtak, akik egy-egy iskola padjain húzták meg magukat, vagy a kapuk alatt aludták át a hideg őszi éjszakákat [118]. Igen súlyos időket élt át különösen a városi lakosság, de még inkább a letartóztatott kommunisták hozzátartozói. A társadalmi bojkott rájuk is kiterjedt. Munkát nem kaptak, szegény-segélyezésben nem részesültek. Mivel képtelenek voltak lakbért fizetni, kiszorultak mind a város peremére. Nem egy család pincegádorban vagy roskatag szőlőkunyhóban húzta meg magát [119]. Egerben 1921-ben társadalmi akció útján »a nyomor enyhítése céljából« négy hónapig népkonyha működött [120]. De nemcsak a városokat ülte meg a nyomor, hanem a falvakat is. Sarud község

telöljáróságától az alispán a következő jelentést kapta: »Az Észak-Amerikába való kivándorlás itt nagyobb mérveket akar ölteni, s amint félfülheggyel hallom, nemcsak egyesek, hanem egész családok szándékoznak kivándorolni, s azok is, akik most néhány százezer koronával hazajöttek, családostól együtt vissza ki akarnak menni, s a kint lévők pedig a hozzátartozójukat vitetik ki inkább, minthogy hazajönnének. A nép földéhes — bizalmasan jelentem az alispán úrnak —, hogy általános elkeseredést szül, miszerint a nép itt nem tud haszonbéres földhöz hozzájutni, örökáron pedig annál kevésbé, mert eladó föld nincs...« [121]. Az alispán azonnal helyszíni vizsgálatot rendelt el az ügyben a szatmári püspöki uradalom harapófogójában sínylődő Sarud községben, ahol természetesen az derült ki, »hogy a panasz alapja a forradalom által elkapatott lakosság szertelen igénye.« A világi és egyházi földesurakat nagy nyugtalansággal töltötte el a falusi szegénység földkövetelése és az ellenforradalom földreformdemagógiája. Ennek szellemében írt fel Heves vármegye törvényhatósági bizottsága 1920. október havában a nemzetgyűlés elnökségéhez: » .. . mérlegelve az ország súlyos helyzetét, megfontolva azon nehézsé348-