Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

csinálni — az egyház nevében —, ahogyan a történelem létrehozta a vallást és az egyházat; s ahogy a történelem, mint objektív társadalmi folyamat, tagadja a vallást és az egyház hatalmát, ők ugyanúgy tagadják a történelmet. A liberalizmust az egyház úgy fogadja, mint a kereszténység — erkölcsi törvényekbe ütköző — puszta félrelökését, s a pogányság újkori felelevenedését, amely a kultúra terén a humanizmusban és a renaissance-ban, a vallás terén a reformációban, a politika terén, a forradalmakban, szeparációkban, szekularizációkban, egyházpolitikai beavatkozásokban, a gazdasági élet terén pedig a szabad versenyben és a koncentrációban és centralizációban öltött testet. Ilyen értelemben a liberalizmus nem új keletű, s az emberi ész »jobb« útra térítése ugyanolyan követelmény, mint az »antik« pogányság elleni harc volt. Az egyház örök jogot formálva az emberi haladás «zászlóvivője« címére, tagadás alá vesz mindent, ami tagadja őt, magát, a megszemélyesített földi istent. XIII. Leó pápa ezzel kapcsolatban a következőket írta: »Nagy okunk van . . . nekünk katholikusoknak ... az állam kormányzásában is résztvenni, hogy a katholikus vallás bölcs tanát és erejét, mint egészséges nedvet és éltető vért az államszervezet ereibe bevezessék.« [9]. Ezt a »bevezetést« XIII. Leó és az egyház úgy képzelte el, hogy a politikában — az államéletben és törvényhozásban — a keresztény állameszme és erkölcs szempontjainak kell ismét érvényesülni; a művelődést — közoktatás, népművelés, tudomány, művészet, irodalom, sajtó — a keresztény szellem és erkölcs alapjaira kell helyezni; a gazdasági és szociális élet területén pedig a »nagytőke« hatalmi túltengésének megszüntetése útján a középosztályt és a vagyontalanokat kell felkarolni. Végső soron az egyházi ideológusok, az egyház egész politikájából, ami ténylegesen nem más, mint az apológiára épülő hatalmi politikai szociális kérdést csinálnak, amit viszont az »erkölcs« elsődlegességének elve alapján akarnak megoldani. »A szociális kérdés — írja az egyik apologeta — morális kérdés és nem szabad felednünk, hogy az emberi természet még az evolúció hipotézise szerint is meg van rontva. A társadalmi kérdés megoldását nem a természetrajz analógiáiban (szociológusok); az állam hatalmának zsarnoki kiterjesztésében (szocialisták); a társadalmi rend lerontásában (anarchisták) kell keresni; hanem a morálisban, az egyén önuralmával.« [10]. XIII. Leó ugyanerről a következőket írja: »... ha egyáltalában van orvoslás az emberi társadalomra nézve, az nem lehet más, mint a köz- és magánéletnek ismét keresztény alapokra való fektetése... bármely társaságnak, mely belsőleg újjászületni óhajt, eredetéhez kell visszatérnie.« [111. Ahhoz, hogy valami eredetéhez visszatérjen, az kell, hogy megtagadja jelenét és jövőjét és a multat tegye jelenévé és jövőjévé. Az egyház ebben a folyamatban azzal az igénnyel lép föl, hogy fönntartsa az »isteni törvény jogfolytonosságát« s így a társadalom alapjait megszilárdítsa, hogy ébren tartsa és erősítse az emberekben az államnak járó tiszteletet, amely »minden osztály« javának elhivatott szolgálója. 311-