Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

mai az eszmék terén, figyelmen kívül hagyják és tagadják azokat az objektív társadalmi törvényeket, amelyek mind a liberalizmust, mind a szocializmust kitermelték, ök a »vallástalan erkölcsök« megváltoztatása, a keresztény erkölcsiségnek az emberekbe való beoltása alapján képzelik el mindazt, ami a magántulajdon megmentését lehetővé teszi. Ahhoz azonban, hogy az egyház a magántulajdon-mentési akcióját valamennyire is realizálni tudja, az volt szükséges, hogy egyrészt, céltudatos és aktív politikai vonalát az »örök«, változhatatlan »isteni« igazságok misztikumába rejtse, illetve azt ezekkel igazolja, s ezek alapján az »egész« emberiséget »megváltó«, »megboldogító« szerepének kellő nyomatékot tudjon adni. Másrészt, hogy leszálljon a »csak« eszmék világából az anyagi valóságba és lehetőleg olyan, ténylegesen még létező, de a kapitalizmus áldozatává vált társadalmi erőket hozzon mozgásba, amely erőknek közvetlen, egyéni céljai nem állnak ellentétben az egyház politikai célkitűzéseivel, ellenkezőleg, annak anyagi és erkölcsi igazolói, támogatói. Az egyház a szocializmus eszméi elleni eszmei harcban nem tekinthette közvetlen szövetségesének a burzsoáziát. Nemcsak azért, mert a burzsoázia volt az a társadalmi erő, amely az egyház átfogó hatalmát megtörte s mert ennek az osztálynak objektív létezési feltételei kizárnak minden egyházi abszolút hatalmi törekvést. Azért sem, mert a kisemmizett és a burzsoá társadalom vad, fékevesztett törvényei ellen jogosan és szükségszerűen lázongó proletariátus forradalmi rohamait közvetlenül ez ellen az osztály ellen indította. Nem tekinthette az egyház közvetlen szövetségesének a proletariátust sem. Ezzel az osztállyal »együtt haladt« annak a ténynek elismeréséig, hogy a tőke brutális támadása és nyomorpolitikája a nincstelenek felé nem tartható fenn, s hogy ezen változtatni kell. (Azt mondja az »anyagelviség« álláspontjára helyezkedett munkás: »Elvettétek tőlem az eget. . . adjátok hát most ki részemet a földi javakból.«) p7]. Ezen túl azonban a proletariátus és az egyház céljai és eszközei már szétváltak, egymással szembe kerültek. Az egyház politikai célkitűzéseinek minden vonatkozásban megfelelő társadalmi erőt az ún. középosztályokban (paraszt, kisiparos, kiskereskedő, kézműves), a kispolgárságban találta meg. A középosztályok sajátos társadalmi-gazdasági helyzetük alapján önzetlen hívei az egyháznak. Kis tulajdonuk, az erre felépülő egyéniségük, egzisztenciájuk, a vakon érvényesülő természeti és társadalmi törvényekkel szembeni tehetetlenségük, az egyház karjaiba hajtja őket, amelynek a misztikumon alapuló, a »túlvilágon túli osztály politikája« bizalmat táplál és ébreszt ezekben a rétegekben. Annál is inkább, mivel a létük és fennmaradásuk igazolását szolgáló ideológiák közül is az egyház a »legfrappánsabb« ideológia hordozója. A középosztályok ellenségei a kapitalizmusnak (a nagykapitalizmusnak, s ez a múlt század utolsó évtizedeiben egyre jobban nyomta a kispolgárságot, — monopóliumok stb.), de nem olyan értelemben, mint a proletariátus. A proletariátus, mint az új termelő erők egyrészt anyagi, másrészt szellemi hordozója, objektív és szubjektív helyzete 308-