Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Földi Pál: A marxi-lenini materialista dialektika lényege: az ellentétek egysége és harca

osztálybeke előkészítésének és kivívásának ürügyén azonban, amellyel sajnos, sokakat sikerült megtéveszteniük -— egy nyílt ellenforradalmi lázadást szítottak és készítettek elő, olyképpen, hogy a népi demokratikus rendszer nyílt ellenségei, az ellenforradalmárok abban a közhangulatban és helyzetben »nyugodtan« szervezkedhettek és készíthették elő az ellenforradalmat. Sőt Nagy Imre és csoportja nemcsak elméletileg, hanem később gyakorlatilag is (az ellenforradalom napjaiban, amikor Nagy Imre volt a miniszterelnök) mindenben az ellenforradalmárokat segítette, azok kezébe játszották át a hatalmat, s így Nagy Imre és társai ténylegesen forradalmárokká váltak. Mint kitűnik, az osztálybékéről szóló revizionista elmélet a gyakorlatban az ellenforradalmat és a kapitalizmus restaurálását jelentette. Mert úgy gondolták, hogy az osztálybéke egyenlő a »tiszta demokráciával«, amelyet csak egy ellenforradalommal, a nyugati imperialisták segítségével lehet kivívni és elérni. Egyszóval tehát ezek az újsütetű revizionisták egy nyugati mintájú »tiszta demokráciát« akartak, amelyben állítólag megszűnik az osztályharc és létrejön az osztálybéke. Látható, hogy az osztályharc helyes, marxista—leninista értelmezésének kétirányú, kétoldalú helytelen elméleti értelmezése alakult ki és nem kétséges, hogy ebben a fő veszélyt a revizionizmus jelentette és jelenti. De a fentiekből nemcsak az tűnik ki, hogy Sztálin helytelenül fogta fel az ellentmondás törvényét általában, hanem az is kiderül, hogy helytelenül határozta meg az ellentétek harcát is. Az ellentétek harcának az a helytelen meghatározása, mely szerint az ellentétek elkerülhetetlenül és szakadatlanul kiéleződnek, abból is következett, hogy Sztálin az ellentétek harcát leegyszerűsítette, »az új és a régi, az elhaló és a születő, a sorvadó és a fejlődő« harcára. Mint kiderül, Sztálin a filozófiai értelemben felfogott harcot, vagyis az ellentétek harcát leszűkítette és ezáltal eltorzította. Mert, mint már az ellentétek harcának meghatározásánál volt róla szó, az ellentétek harca nem mindig az új és a régi küzdelme, nem mindig erőszakos, pusztító, nem mindig élet-halál harc, hanem kifejezheti azt a tényt is, hogy a különböző, ellentétes oldalak, elemek, tulajdonságok, tendenciák, meghatározások stb. kölcsönösen kizárják egymást, kölcsönösen ellentmondanak egymásnak, ellentétben állnak egymással és meghatározott viszony alakul ki közöttük. Ilyen például a plusz és a mínusz, a negatív és a pozitív, a nő és a férfi stb., stb. ellentéteinek a »harca«. Persze ezek csupán egv meghatározott egységen belül felezik ki az ellentétek harcát, vagyis csak azon belül kerülnek meghatározott viszonyba egymással. Mert mondjuk, a férfi és a nő egy meghatározott viszonya csak a házasságban valósul meg, de nem jelent feltétlenül marakodást a házastársak között, még kevésbé jelenti azt, hogy az egyik fél »megszüntesse«, »megsemmisítse« a másikat. Viszont a férfi és a nő meghatározott viszonya nélkül hamarosan kipusztulna az emberiség. Nem ragaszkodom feltétlenül a példázat sokoldalúságához és tel293-