Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Berzy András: A realista ábrázolás kérdései Belinszkij irodalmi kritikáiban

nem a bennük kifejezett eszme allegorikus megszemélyesítői, hanem élő emberek, akiknek közös hibája egyénileg, személyesen fejeződik ki« [22]. , Belinszkij tehát felismeri, hogy az általános egvénítése nélkül csak elvont eszme, elcsépelt, »arc nélküli« séma, »szánalmas elvontság« létezik: »az egyéni, egyetemes nélkül: csak fantóm, egyetemesség viszont fantóm a sajátszerű, egyéni megjelenés nélkül« [23]. Csak a kettő szerves és eleven egységében lehet meggyőző, hiteles alakokat teremteni. Ezt a szerves és eleven egységet a típus fogalmában jelöli meg. Belinszkij a típusalkotást a realizmus egyik alapvető követelményének tartja: »itt a típusok a lényegesek ... az igazi tehetség művében minden személy — típus, és az olvasó számára minden típus egy ismeretlen ismerős .. . [24] a típus a művészetben ugyanaz, mint a nem és a faj a természetben ... a típusban történik meg a két szélsőségnek, az általánosnak és egyéninek diadalmas összeolvadása . . . egy általános eszmének elkülönítése egy művészien megalkotott személyben« [25]. Ilyen megbonthatatlan egységben vizsgálta Belinszkij az általános és egyéni kérdését a típusban. — Realista módjára értelmezi a művészi típus fogalmát, mint az általános érvényű és egyéni vonások eleven kapcsolatát és egységét, sőt Gogol műveit elemezve, történeti, társadalmi jellegét is fölismeri. Belinszkij a valóságról alkotott művészi kép megteremtésében döntő, de nem kizárólagos szerepet tulajdonít a művészi képzeletnek: ». . . . a művészetben a fantázia játssza a legaktívabb és legfontosabb szerepet. . ., — de — a képzelő erő csak egyike azoknak a képességeknek, amelyek a költőt teszik, de egymaga nem teszi ki a költőt« [26], Ehhez az is »szükséges, hogy képzeletünkön át tudjuk szűrni a valóság jelenségeit, hogy új életet adjunk azoknak, hogy gondolkodásunkkal a dolgok belső lényegébe tudjunk hatolni . .. —, hogy felfedezzük — az eszményt az adott tényben, az általános érvényű jelentőséget az egyes tünetben« [27]. Ebben a gondolatban a művész fantáziájának a valósággal való kapcsolata jut kifejezésre. Belinszkij fejtegetése szerint. a művész a valóság tipikus képét, a tipikus alakokat nem az élet szolgai másolása, nem a képzelet korlátlan csapongása útján, hanem az élet megfigyelése és tanulmányozása alapján, a gondolkodás és teremtő képzelet céltudatos, közös munkájával, a művészi kiválogatás eszmei és esztétikai tudatosságával teremti és alkotja meg. Ez a valóság elemeiből való újjáteremtése az életnek, ez a művészi teremtő erő, ez a művészi lelemény feltétlen tartozéka a költői tehetségnek: » . . . a természetet nem lehet fantázia nélkül leírni, mint ahogy a fejből kiagyalt koholmányok sem hasonlítanak a természetre . . ., aki nincs megáldva teremtő képzelettel, amely az eszmét képekké tudja átváltoztatni, amely képekben tud gondolkodni, elmélkedni és érezni: abból nem fog költőt csinálni sem az ész, sem a bölcs történeti éis korszerű tartalom gazdagsága.« [28]. Csak az alkotó képzelet segítségével lesz »a művészet a valóság újjáteremtése, megismételt, mintegy újból alkotott világ«, amely alkotójától elszakadva éli a maga önálló életét. A teremtő művészi képzelet Belinszkij értelmezésében a tényekből 276-