Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

mán tehát nem mehet el szó nélkül e kérdés mellett. Ki kell erre is térnie, ha a kultúra akadályainak felsorolását teljessé akarja tenni. Ez az akadály azonban nem a nemzetben meglévő hiba, hanem a külső hatalom elnyomó eszköze, bár ebben az időben már a nemesség is részben egyetért vele. A cenzúráról beszélni rendkívül kényes kérdés, hiszen számolni kell azzal, hogy a tanulmány kinyomtatás előtt cenzor kezébe kerül. Azt nem írhatja tehát a szerző, hogy cenzúra nem kell, hogy a cenzúra akadályozza a kultúrát. Kármán tehát egyrészt kénytelen a »zabolátlan írás szabadsága« ellen állástfoglalni. Ugyanakkor azonban a ferenci reakció minden szabad gondolatot elfojtó módszerével szemben a II. József-korabeli, viszonylag szabadelvűbb gyakorlatra utal. Ebből a célból Sonnenfels József szavait idézi, melyekben az is benne van, hogy »a könyvvizsgálás határozatlan keménysége, amely az értelmen és a gondolkozás módján kegyetlenkedik, amely az illendő egyenes kimondást az írásban a vakmerőséggel öszve elegyíti, és különböztetés nélkül mindenkitől mindent eltilt, a nép világosodásának ellentáll, és azt mind a tudományokban, mind az esméretekben, mind az ízlésben sok századokkal visszataszítja«. — Ismerjük el, hogy olyan időben, amikor Martinovicsék országos pöre már folyt, és a rémület dermesztette meg a lelkeket, ennél Kármán sem tehetett többet. Ismeretes különben, hogy a folyóiratra nem kértek engedélyt, és annak csak egyes közleményeit engedélyeztették külön-külön a cenzorral. Ezért is tartatott a helytartótanács szorgos vizsgálatot a folyóirat ügyében Kármán halála után. Irodalmunk akkori állapotában könyv vagy folyóirat csak akkor jelenhetett meg, ha valamely tehetős birtokos nemes kifizette előre a nyomtatás költségeit, vagy ha ún. prenumeráció [97] útján előre gyűjtöttek megfelelő számú előfizetőt. Ez utóbbi igen nehezen ment, hiszen tudjuk, hogy pl. Kazinczy Messiás-fordítására 13 előfizető jelentkezett. — Az Uránia megjelenését is főúri körök pártfogásának köszönhetjük. Különösen egy hazafi volt az, »aki titkosan és rejtekbe summás adakozásával« biztosította a folyóirat nyomtatási költségeit. Az előfizetők között is az értelmiségieken kívül mintegy 25 főrangú embert és ugyanannyi főnemes asszonyt találunk. Az Uránia második kötetében a kiadók hálaadó örömmel hirdetik, hogy »nagy születésű és érdemű hazánk fiai és leányi« támogatják törekvéseiket, és a kulturálatlanság vádját a »középrend«-re hárítják, mely »teljességgel nem olvas. . .« [981. Kétségtelenül voltak olyan magyar érzésű főurak, akik áldoztak időnként a magyar kultúrára is. Gondoljunk pl. Széchenyi Ferencre, aki gyűjteményeivel a Nemzeti Múzeum alapjait veti meg. Vagy gondoljunk az öreg Ráday Gedeonra, aki a legtöbbször — ha névtelenül is — munkatársa a legmodernebb írói törekvéseknek. Az ország általános szegénysége következtében csak a nagybirtokosok áldozhattak, de méginkább áldozhattak volna a magyar kultúrára. Az általános részvétlenség közepette íróinknak tehát a nemzet csinosítása érdekében főúri körökhöz kell folyamodniok. Bessenyei is hozzájuk intézi Jámbor szándékát. Csokonai megírja véleményét ugyan a főúri támogatásról a Tempefőiben, de mégis Koháryhoz és Széchenyi Ferenchez fordul segítségért. 245-