Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

nyörűséges mesterséggel édesgették az ő tudósaik az olvasásra. Ök t. i. az olyan valóságos tudományokra oktató könyvek mellett, melyek az elmét inkább fárasztják . . . mintsem gyönyörködtetik, gyakorta olyan mulatságos könyveket is bocsátottak ki, melyek az elmének kedves és kellemetes és egyszersmind hasznos időtöltést szereznek; mi neműek a szépen folyó versek, jó erkölcsökre tanító mesék és komédiák . ..« E sorok írója, Tordai Sámuel erdélyi ref. pap éppen ezért fordítja le Gellertnek A svétziai grófné c. regényét 1772-ben. Szükségesnek tartja az új műfajnak a védelmében hozzátenni: »Igaz ugyan, hogy ez az egész könyv csupa költemény, vagy amint szokták nevezni, román, de azonban a költemény alatt sok valóság fekszik.« És biztosítja olvasóit, hogy a műben »szerteszéjjel kitündöklő sok jó tanúságok« vannak. A regénynek sok ellensége is van. A papok szenvedélyesen szidják a szerintük erkölcsrontó olvasmányokat. A szidalom szenvedélyességéből kiérzik, hogy az új műfaj csakugyan megfelelt az írók várakozásának, szórakoztató voltánál fogva olvasóközönséget kezdett szervezni a magyar irodalom számára. A szigorú professzorok és a régivágású táblabírák is összevonják szemöldöküket e siker láttán. Kazinczy panaszolja, hogy Sárospatakon nem tetszett Bácsmegyeyje [73]. »Azt mondják, hogy azt a haszontalan fityogást nem szenyvedhetik . . . még a jó romanoknak is annyi ellensége van.« — Az erkölcstelenség vádjával szemben is szükségesnek tartja Kazinczy megvédeni az új műfajt, mert a magyar nyelv megkedveltetése terén fontosabbnak tartja a regényeket mindennél. »Tanulnak, tanulnak belőle szerelmet a mi ifiaink és leányaink, az tagadhatatlan: de néha egy kis morált és egyebecskét is tanulnak. És nem több szükség vagyon-é most a romanokra, hogy azoknak olvasások által a szólás és magaviselet durvasága kedvesebb ízlésre faragódjon, mint a kánonok Molnár Physicájára s Dugonics Algebrájára? . . . oly kevesen látják által, hogy az írók és fordítók azért nyúlnak többnyire románhoz, mert az a legszerencsésebb vehiculuma a magyarságnak E hosszas, de talán nem egészen haszontalan kitérés, után térjünk vissza Kármánhoz, és vizsgáljuk meg, milyen módszereket lát a nemzet boldogságát elősegítő tudományok terjesztésére. írónk mindenekelőtt a tényleges helyzetből indul ki, és i-gyekszik számításbavenni a nemzet zömének kulturális állapotát. Mi még »gyermekded« nemzet vagyunk, melynek közel kell találni »az igazságok mellett az utilét vagy dulcét, mert azokat messze nem tudja keresni«. A Bévezetésben is aszerint tárgyalja a folyóiratok létjogosultságát és szerepét, hogy milyen az illető nemzet általános kulturális állapota. Nálunk, akik még csak most ébredünk »hosszú szunnyadozásból«, »ezek az írások kiáltó szó a pusztában, mely az utakat egyengeti«. Tudja azt, hogy a tudományok útja nehéz, »kezdete darabos és unalmas, elrettenti a félénket és leveri az eroset is . ..« A folyóiratok pedig » . . . édes formában elfogadtatják velünk azt, amit az embernek tudni szükség, hogy ember legyen . . .« Világosan látja, hogy »a sivatag tudósságot hasznavehető tudománnyá« kell tenni, mert nem a »fennyen hágó tudósság«, hanem »az életbeli okosság« lesz hathatós. A folyóiratok előnye, hogy »az időnek és századnak kedvét 236-