Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

első nagy egyénisége, az előbb megszólított Bessenyei György elvileg fejti ki és okolja meg az előbbi álláspontot A holmi Mély okoskodás s írás c. fejezetében. »Soha az emberek oly dolgokhoz közönségesen nem hajolnak, melyek által nem gyönyörködtetnek . . . Valaki a halandóknak szíveket édesgette, mindig közönségesebb kedvességre ment köztük, mint aki csak setét, száraz igazságokkal okoskodott. . . Kéntelenek vagyunk a legkedvetlenebb igazságot játékos ábrázatba és nyájas formába öltöztetni, mert különben az emberek hátat vetnek néki... Egy ékesen szóló, egy hatalmas poéta többet végbe viszen az embereken, mint százezer Seneka . . .« A költészetnek az emberek szívét megkapó csodálatos erejéről szóló felfogás általánossá válik irodalmunkban, és azt a külföldi példák nyomán az emberiség egész fejlődésére vonatkoztatják: Batsányi János írja a Kassai Magyar Museum Bévezetésében 1788-ban: »S meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy mindenkor a poézis volt minden szép mesterségek közül legelső, mely a népeket vadságokból kivetkeztetvén, a mélyebb tudományoknak elfogadására alkalmatosakká tette ... A poézis volt, mely a népeket a törvénytevőknek elkészítette, szelídebbekké tévén, engedelmességre szoktatta.« — Midőn Földi Jánosnak éppen a Magyar Museum szerkesztői nem közlik le két szerelmes versét, felháborodását is az ismert taktikai gondolatmenet formájába öltözteti: [70] » . . . azt szeretném tőlök kérdezni: vajon csak a vitézi versek, a felemelkedett gondolatok és erkölcsi tudományok e a poesisnek tárgyai? és kivált, vajon azokon kell-e kezdeni egy nemzetnek a maga poesisének jobb lábra helyheztetését? azokkal kell-e kecsegtetni s olvasásra serkenteni egy nemzetet? s megkedveltetni vele e tudománynak szépségét? melyeknek déli fényétől szemei egyszerre elboríttatnak, szépségeit nem látják, meg nem értik, és így nem is kedvelik.« Különösen alkalmasnak bizonyult a vallásos elmélkedések és imakönyvek olvasásába beleunt embereknek az irodalom számára való megnyerésére, a polgárosodó irodalomnak egy új műfaja, a regény. Erre mutat Faludi Ferencnek a Nemes asszonyhoz intézett tiltó intelme 1748-ból: »Meg ne ízelítse a fiatal dáma a romantzia írásokat, mert oda lesz miattok. Hatalmas arsenicum-méreg lakik ezekben a könyvekben . .. Hogyha azért nagyságod nem akarja, hogy históriákat mondjon, írjon a világ egyetlen leány árul, a fabulás könyveket oly magas polcra tegye, hogy el ne érhesse a kisasszony.« [71]. A regények valóban gyorsan megnyerik az olvasóközönség tetszését. Annyira, hogy Vajda Sámuel apát már 1772-ben Jézus Krisztus életét regényes formába önti, mert nincs meggyőződve arról, hogy különben szívesen elolvasnák [72], »A négy régi evangéliumot egy olyan új formába öntöttem, mely az emberek unakodását felébreszthetné, és akármely vásott elmének az újságok után áhétozó kedvét az olvasásra édesíthetné . . .« Egész Európában egyre jobban felszabadulnak az emberek az egyházi gondolkodás nyűgétől, és egyre inkább szórakozást is keresnek olvasmányaikban. A magyar író úgy látja, hogy más nemzeteket is, »melyek már most ugyan telhetetlenek a könyvek olvasásában, gyö16* 237