Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

gyermek« azt gondolják, »hogy egy tudósgyilkosság vagy egy írónak munkáján tett erőszak által lehet beíratni a tudósok karai közé«. Kegyetlen megállapítások ezek, de, sajnos, nagyrészt igazak. A korban ijesztő arányokban megnőtt a dilettantizmus. Tehetős szülők éretlen gyermekeik gyenge fordításait is tudós munkák gyanánt nyomtatják ki. Kazinczy is pirulva emlékezik meg arról, hogy anyja miként kényszerítette őt még gimnazista korában egy földrajz könyv »megírására« [62]. Sokan úgy képzelik, hogy a literatúrához elég a hazafiúi buzgóság, tehetség nem is szükséges. Kármán egyszerre magas követelményeket állít fel, mert látja és tudja, hogy a legjobb szándék sem vezet jóra így. A nemzet kertjében csak a gyomok nőnek majd nagyra, és elnyomják a virágokat. A nemzetnek nem kikényszerített fércművekkel, hanem csak igazi alkotásokkal szerezhetünk becsületet. Ezért szeretné »lángoló karddal« visszariasztani azt, »aki mosdatlan kézzel, szentségtörő lábakkal és készületlen fővel járulna s közelítene a nemzeti szerzők templomának ajtajához . . .« — Túlzott volt és túlkorai volt ez a magas követelmény? Az idő mégis Kármánt igazolta. A nemzet csinosodásá

ban a literatúra fogalma magába foglalja még az összes tudományokat és a szépirodalmat. Együtt kell munkálkodniok a nemzet csinosításán. Kármán elsősorban szépíró, de eszmélkedéseiben mindig együtt látja a nemzet egész szellemi életét. Az eredetiség igényét természetesen a szépirodalmi-alkotásokra is kiterjeszti. A fordítások azért nem jók és nem célravezetők, mert »idegen, esméretlen, járatlan világot talál az olvasó . ..« ezekben. »Örök igazság az, hogy nem szereti az ember, ami reá nem tartozik: ami közelébb illető, a vonzza magához: a reá illő, néki használó igazságokat keresi.« Ugyanez vonatkozik a színházra is. Kármán jól tudja ezt, hiszen Ráday Pál helyett és képviseletében ő az első magyar színtársulat igazgatója. Tapasztalásból beszél tehát, midőn megállapítja: »hidegen hagyjuk el a néző-piacot Jason és Medea, Phaedra és Hippolytus történetei látása után — es könnyel telik szemünk, ha azon a körültünk történt dolgokat látjuk, és ha a magunk környülállásit a játékszínben újra feltaláljuk . . . Ügy van alkotva az emberi szív, hogy semmi néki nem tetszik, amely valamenynyire reá nem tartozik. A közéletből való scénák, minden nap előforduló, hazánkat s magunkat illető dolgok ellenállhatatlanul vonsznak magokhoz . ..« (Bévezetés.) Itt fogalmazódik meg először a realizmus igénye szépirodalmi alkotásainkkal szemben. A magyar írónak a magyar életből és a magyar hétköznapok világából kell merítenie tárgyát. A magyar társadalmi valóság talaján álljon, és ne kalandozzon a mesék és mitológiák távoli világába. Segítsen magyar szívvel a magyar problémáknak a megoldásában, és akkor megtalálja az utat az olvasó és a nézők szívéhez. A nemzet csinosodásá a nemzeti szellemi életről már rendkívül összetett képet rajzol, és igyekszik a literatúra részterületeinek pontos elkülönítésére, funkciójuknak körülírására. Ott vannak mindenekelőtt az ún. kenyérkereső tudományok. Ilyen elsősorban a jog abban az időben, melynek művelésére nem kell buzdítani az embereket. Sőt az a baj, hogy nálunk csak a mindennapi kenyérért foglalkoznak az embe230-