Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos Józssf: A helyes és szép beszéd. (Retorikai és fonetikai alapvetés)

a szabatos, világos közlésen át esztétikai, formai, művészi igényességig ível a híd, s a beszéd érthető, szabatos, világos, ugyanakkor formás és tetszetős is lesz. Nem lehet szép az a beszéd sem, ami példája a nyelvi öntudat hiányának, a gondolkodási tunyaságnak, a kifejezésbeli igénytelenségnek, s tele van fület, jóízlést és emberi jóérzést sértő kifejezésekkel, szavakkal, zsargon nyelvi szeméttel. (Te süket pali, miért nem dugtad be a pofádat hozzám. Állati jó murit csaptunk, csoda klassz bőrökkel is csöröghettél volna.) Nem lehet helyes és szép az a beszéd, amely tele van feleslegesen használt idegen szókkal (soloecismus). A tájnyelvi formákkal (hangalakban, szavakban), ha nem a jellemzés kedvéért élünk velük, ne terheljük meg beszédünket. Az egységes köznyelvi kiejtés terjedését kell elősegítenünk. Ez nem jelenti azt, hogy ne legyen egyáltalában tájnyelvi színezet ejtésünkben, csak azt, hogy a tájnyelvi ejtés szélsőséges sajátságait kerüljük. Célunk az egységes köznyelvi kiejtés: az iskolai nyelvi nevelés is ezt segítse elő! Nem lehet szép az a beszéd, amelyik tele van henye szókkal, a sok Mt-tal, aztán-nal, hogyishívják-kal, hogyismondjam-mai, ugyebár-ra\, ugye-va\, a kérem szépenekkel, s hogy a legvirgoncabbat csípjük nyakon: a sok izével. Jókai Mór nem véletlenül tette nevetségessé egyik írásában az izés beszédet egy falusi kisasszony beszédének tolmácsolásában: Látta-e azt az izét, ott az izé mellett, azt én izéltem. A tearózsát értette a veranda mellett, amit ő ojtott. A helyes beszéd mindig jól szerkesztett, átgondolt, s inkább rövid, mint feleslegesen nyújtott. Pázmány Péter pl. nem véletlenül írja erre vonatkozólag a következőket: ha valaki készületlenül, átgondolás nélkül és hosszasan beszél, csak »üti-véti a dolgot, sem elei, sem utollya szóllásának: tsak haboz: egybe zur-zavar mindeneket: akar-mit, akarhol előhoz: és ki nem tud gázolni hoszszan nyújtott beszédiből« [30], Az élőszóval (szónoki beszéddel; hozzászólással, előadással stb.) valamilyen célt kívánunk elérni: bizonyítunk, rábeszélünk, rábírunk, meggyőzünk, értelmezünk, cáfolunk, támadunk, védekezünk, stb. A célnak megfelelően a legalkalmasabb, a legmeggyőzőbb érveket, tételeket kell a legmegfelelőbb elrendezésben, a legérthetőbb megfogalmazásban és a leghatásosabb előadásban feltárni, közölni. Minél műveltebb, minél olvasottabb, minél csiszoltabb gondolkozású és ízlésű valaki, annál inkább eleget tud tenni ezeknek a követelményeknek. Beszédünk tárgyának megfelelően különösen ügyelnünk kell érvelésünk logikus rendjére, az ok és az okozat (okból az okozatra és erről amarra következtetünk) az előzmény és a következmény helyes felsorakoztatására. Beszédünkben gyakran kell helyt adnunk a meghatározásnak, az értelmezésnek, a következtetésnek, a bizonyításnak, s a tárgynak megfelelően más és más módját kell megtalálnunk az érvek legmegfelelőbb beszéltetésének. (Belső érvek: ok és okozat, előzmény és következmény, egybevetés, ellentétbe állítás, tények és körülmények . . . Tekintélyi érvek: példa, idézet, tanúvallomás, törvény, előírás, stb.) 194-